Zene folyik az ereimben. Ritmusosan csörgedezik bennem. Mi mástól is éreznék teljes valómon végigfutó bizsergést akkor, amikor a zene nyelvén szólok a világhoz?! Ha tehetném, életem minden másodpercét ennek a mágiának szentelném. És akkor én lennék a legboldogabb ember a Földön, mert azt művelhetném, ami számomra a legkedvesebb.
Ember és zene barátsága egy életre szóló szerelem. Mi már sok mindent megéltünk együtt, ő a kezdetektől fogva hűséges támaszom. Mindig meggyógyítja a kiábrándultság, a fájdalom és a bűnbánat okozta sebeket, elűzi a belülről emésztő aggodalmakat, utat mutat a reménytelenség idején, és folyton a legjobbat hozza ki belőlem. Ha beszél hozzám, elhagyom a jelent, elfelejtem a múltat, és mit sem törődöm a jövővel. A saját, páratlan kis világomig repülök befelé, önmagamba. Amikor ideérek, úgy érzem, hogy a világ szép, én pedig szeretek élni. Az ő hangja visszahangzik bennem.
Nekem a zene azt is jelenti, hogy házvásárlás során az egyik legfőbb szempont számomra az, hogy a szomszédok tolerálják majd, amikor Michael Jacksonnak öltözve az udvaron a „moonwalk-ot” vagy nyitott ablaknál üvöltve a Queen Bohemian Rhapsody-áját gyakorlom!
Egyszerre fakaszt mosolyra és csalja elő könnyeimet. Lebilincselő erővel bír felettem. A feszes ütemektől a lábaim elgyengülnek, a mélyek lüktetése egész belsőmön úrrá lesz, a hangszerek „szavajárása” elkábítja érzékeimet, a teret dallamos zamatával betöltő emberi énekhang pedig a szívemet ejti rabul. És egyszer csak ott maradok teljesen leláncolva, a zene börtönébe vetve, és mégis szabadnak érzem magam. Pedig függő vagyok. A dallammá összeálló hangjegyek fonják bilincseimet. Ez a kötelék éltet, inspirál és tesz boldoggá engem. A zene az én drogom, de nem akarok leszokni.
