Fekete cintia
Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia
Szárnyalni vágyott. Megismerni más vidékeket. Látni a Szabadság-szobrot, megcsodálni a piramisokat és Machu Picchu romjai között ámulni el a világ szépségén. Új dolgokat akart kipróbálni, sült homárt és szakét kóstolni, stewardessnek állni vagy egy óceánjárón megkeresni az ebédrevalót. Tudta, hogy szárnyakat csakis a boldogság adhat neki, de az még váratott magára. Ismeretlen úton indult hát a keresésére.
Még csak néhányszor állította őt válaszút elé az élet, s olyankor is inkább a biztonságot választotta a kudarcokat sejtető bizonytalan helyett. Talán épp ezért nem találta még helyét a világban. Az efféle válaszutak előtt a döntés idegőrlő. A lehetőségek száma végtelen, a választás joga minket illet, ám a mérlegelés során szüntelenül frusztrál, hogy a jövőnk a tét. Hisz honnan is tudnánk, hogy melyik út vezet a boldogsághoz? Vagy hogy egyáltalán megéri-e letérni a járt ösvényről és egy ismeretlen csapáson menni tovább? Sehonnan. Kockáztatunk.
Gondolhatnánk, hogy hősünk túl naiv, hiszen önszántából néz szembe a veszéllyel, és célja elérése érdekében ingoványos talajon is szerencsét próbál. Szerintem csak rendíthetetlenül hisz abban, hogy boldogabban is lehet élni. Hiszen ez a lényeg, nem? Boldogság nélkül nem élet az élet, s földi létünk is hiábavaló.
Persze vannak döntések, amelyeket nem egyszerű meghozni. Amelyek nagy változást hozhatnak az életben, ám kétes, hogy boldog szárnyalást vagy épp zuhanórepülést hoznak-e magukkal. De van egy pont, amin túl az ember gondolkodás nélkül vásárra viszi a bőrét, bízva a legjobbakban. Hiszen egy életünk van, így nem érünk rá egyetlen évet sem elvesztegetni. Össze kell hát szedni minden bátorságunkat, és megmutatni, hogy van merszünk álmaink nyomába eredni. Le kell térni a főcsapásról!
Mert a sorsunk nincs előre megírva. Járatlan utakon tett lépéseink nyomán valahol szüntelenül új végzetünket körmöli valaki. Ám ügyelni kell, hogy mi súgjuk írnokunk fülébe a történetet, s akkor a határ a csillagos ég!
