Egyedülálló produkciónak lehetett tanúja a gyulai művelődési házban, aki ellátogatott a Háromszék Táncegyüttes Böjttől böjtig zenés darabjára. Kaptunk szépen koreografált néptáncot, professzionális és szívből jövő muzsikát, és az előadás által bepillantást kaphattunk a régi néphagyományokba is, csakúgy mint a férfi és nő viszonyának öröktől való és mindig vissza-visszatérő alapérzelmeire.
A Háromszék Táncegyüttes 1990-ben alakult Sepsiszentgyörgyön, Székelyföld jelentős kulturális központjában. Sepsiszentgyörgy a volt Háromszék vármegye, jelenleg Kovászna megye központja, hetvenezres lakosságának háromnegyede magyar nemzetiségű. Az együttes eddig mintegy kétezerszer lépett közönség elé, Erdély összes nagyvárosában és a szórványvidékeken egyaránt. Sok alkalommal vendégszerepelt külföldön és Magyarországon, melyek közül különösen fontosak számukra az önálló műsoraikkal tartott turnék. A Háromszék Táncegyüttes célkitűzése az erdélyi népzene- és néptánckultúra gyűjtése, megőrzése és továbbadása, művészi értékű színpadi bemutatása és főleg az erdélyi magyar néptáncművészet méltó képviselete. A folklórműsorok mellett a Háromszék Táncegyüttes sikeresen hoz létre táncszínházi produkciókat is, amilyen például a Böjttől böjtig.
A Furik Rita rendezte előadásukat 2009-ben mutatták be először a Tamási Áron Színház nagytermében. Az előadás zenéje Fazakas Levente nevéhez fűződik, a táncokat Ivácson László koreografálta. A produkció folklórra, népi rítusokra és vallásos énekekre épül, azon belül is a női érzelmeket hangsúlyozza. Nem konkrét történet elmesélésére törekszik: laza cselekményszerkezetű, lírai impressziókkal teli táncköltemény.
A színpadon kilenc pár ropta, mögöttük emelvényen a zenekar élőben adta a talpalávalót. Míg ez egy néptáncműsorban elterjedt, színdarabban annál különlegesebb, pláne, hogy a zenészek így – ahogyan a zene és a tánc is – beépültek a darabba és „látványtöbbletükkel” nemcsak hogy nem vonták el a figyelmet a történésekről és érzelmekről, hanem még hatásosabbá, természetesebbé tették azt. A zenekar nem csupán a táncok kíséretében és hangulatkeltésben remekelt, igazi világszínvonalú, főleg magyar erdélyi és felföldi elemeket tartalmazó muzsikájuk túlmutatott a szimpla kísérő népzenén. Az érzelmek szinte csilingeltek, kiegészítve ezzel a színpadi megjelenő epikát.
A koreográfiát dicsérő észrevétlen ruhaváltások színesebbé tették a darabot, a szó több értelmében is. Megcsodálhattuk a többféle gyönyörű viseletet, amelyek által sokszor a felvonás közben cserélődtek meg a nemi szerepek. A fiúknak kevésbé állt jól a szoknya, mint a lányoknak, de ezt a srácok olyan feminin kacér bájjal ellensúlyozták, hogy a közönség sokszor dőlt a nevetéstől. És nemcsak egyszerűen „nemcsere” történt. Voltak két emberből álló „táncosok”, akik felsőjének és lábaiknak szinkronizált mondanivalói hatásos látványt tártak elénk, sokszor akrobatikus ügyességgel. Máskor az illető keze volt másik emberből, mint saját maga…
Nemcsak az érzelmek, a dalok és a táncok átfogó képe is teljessé varázsolta a jelenetsort. Számos táncot, köztük körtáncokat és botost, és sokféle, sokszor ismerős dallamot vélhettünk felfedezni. A gyermekdalok, szerelmes népdalok, ősi táltos dallamok vagy akár a vallásos énekek színre lépése ilyen hatalmas távolságból is azonosította közös gyökereinket, hitünket, nemzetünket. A sepsiszentgyörgyi csoport kitett magáért, drámája megannyi tragédiát mutatott be, mint amennyi humort. Csakúgy, mint maga az élet.
