Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Húsvéti étkek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szalai Ilona dietetikus • MAGAZIN • 2010. április 04. 13:00
Húsvéti étkek
Diétás bárányételek
Képünk illusztráció

Itt a húsvét. A csibe a születés, a feltámadás szimbóluma, hiszen régen nagy esemény volt, ha egy csibe előbújt a tojásból. De miért is a nyúl hozza az ajándékot? Németországban húsvét idején gyöngytyúkot (Haselhuhn) ajándékoztak, azonban a nevét sokszor rövidítették, és csak Hasl-ként emlegették. Egy félreértés nyomán nyulat kezdtek ajándékozni egymásnak (németül Hase, melyet könnyen összekevertek a „Hasl” rövidítéssel). Nem sokkal később már hazánkban is a nyúl tojta a húsvéti tojást.


Húsvéti ételek

Húsvét hagyományos étele, a sonka és tojás mellett, a kalács és a bárány. A bárány a zsidóság Egyiptomból történő menekülésének hagyatéka. Az áldozati bárányokról már mindannyian hallhattunk. A bárány húsvét idején Krisztus áldozatát szimbolizálja. Korábban jellegzetes húsvéti étel volt, ma már a legtöbb helyen sonkát készítenek helyette. A tojás az újjászületés, a termékenység szimbóluma.

Most két olyan étel receptjét adom közre, amit nyugodtan fogyaszthatnak azok is, akiknek gyomor-, epe-, illetve más emésztőrendszeri panaszaik miatt diétázni kényszerülnek. A bárányhús zsírszegény, és mivel fiatal állat húsáról van szó, könnyen emészthető.

Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki.

 

Alföldi báránybecsinált

80dkg báránylapocka
1-1 közepes szál sárgarépa, petrezselyem gyökér és zeller
2 kis szem burgonya
30dkg karfiol
30dkg zöldborsó
1 tojás sárgája
1dl tejföl (20/12%-os)
1 evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
só, őrölt bors, citromlé

A báránylapockát lehártyázzuk, megmossuk és kockákra vágjuk. Ezután a zöldségekkel (zöldborsó kivételével) együtt egy lábasba tesszük, és felengedjük annyi vízzel, ami bőven ellepi és puhára főzzük. Közben ízesítjük sóval, borssal. Az olajjal és liszttel világos rántást készítünk, felöntjük a ragu főzőlevével, és addig forraljuk, amíg mártássűrűségű nem lesz. Ezután a leszűrt zöldséget áttörjük, illetve leturmixoljuk. A bárányhúst belekeverjük, és a citromlével pikánsra ízesítjük. A zöldborsót vajon megpirítjuk, és a becsináltba öntjük. Ha kell, utána fűszerezzük. A tojás sárgáját a tejföllel simára keverjük, és a raguhoz öntve felmelegítjük, de már nem forraljuk fel.

Párolt rizzsel, főtt tésztával, vagy kenyérrel fogyaszthatjuk.

Energia:           2880/2800 kcal
Fehérje:                 203 g
Zsír:                164/156 g
Szénhidrát:              123 g

Kb. 3000 Ft-ba kerül.

 

Kakukkfüves bárányborda

8 szelet bárányborda
2dl olaj
4gerezd fokhagyma
2babérlevél
1 csapott evőkanál morzsolt kakukkfű
só, őrölt bors

A sütés előtti napon az olajjal, kakukkfűvel, a kis darabokra tördelt babérlevéllel, őrölt borssal, sóval és a megtisztított egész fokhagymagerezdekkel pácot készítünk. Másnap a bordaszeleteket megmossuk, hártyáitól megtisztítjuk, és kissé kiverjük. A fűszeres olajban legalább fél óráig – gyakran megforgatva – pácoljuk, hogy a fűszerek kellően átjárják. Ezután tűzálló tálba teszünk egy keveset a szűrt fűszeres olajból, és a hússzeleteket belefektetjük. Előmelegített sütőben mérsékelt tűzzel megsütjük, közben a saját levével locsolgatjuk. Zöldborsós-gombás rizzsel és friss salátával, vagy savanyúsággal forrón tálaljuk.

Energia:               3456 kcal
Fehérje:              157,6 g
Zsír:                 301,6 g
Szénhidrát:             2,4 g

Kb. 2200-2400 Ft-ba kerül.

 

Szép ünnepet kívánok mindenkinek!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)