Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is Gyulán rendezték meg az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2024. április 26. 14:54
Idén is Gyulán rendezték meg az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt
Kilencvenhét diák érkezett a megmérettetésre

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt április 26-án a Magvető református általános iskolában.

Nagyné Sullay Márta intézményvezető lapunk kérdésére elmondta: idén húsz iskola kilencvenhét versenyzője érkezett a megmérettetésre. Az iskolákban már korábban lezajlott egy forduló, így mindegyik intézményből a győztesek jöttek el Gyulára.

Hozzátette: a református egyházban 2024 az élő ige éve, így a verseny témájának is ezt választották.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A gyermekek korcsorportonként versenyeznek, elsőtől nyolcadik osztályig, mindegyik korosztályt három zsűri bírálta. A résztvevők előre megkaptak két szöveget, egyet az Ószövetségből, egyet pedig az Újszövetségből.

A verseny egy illusztrációs és rajzpályázattal is kiegészült, a győztes pályamunkákat ki is állították az intézményben.

A rendezvény áhítattal indult, ahol Baráth János református lelkipásztor hirdetett igét, majd az iskolában kezdődött el a verseny.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)