csomós éva
Fotó: Gyulai Hírlap
Úgy bámulta az úttest forró aszfaltja fölött remegő levegőt, mintha abból próbálta volna kilátni, hogy került ő ide, és megérteni, mit kereshet itt?
Hiszen ő csak hazafelé tartott, a GPS hozta ide, az idő egy pontján ragadt magyar alföldi valóságba, ahol semmi nincs, csak a házfalakat izzasztó nyári mozdulatlanság. Mint egy Szőke András-filmben. El sem csodálkozott volna, ha hirtelen mellé lép Badár.
Egy órája vezetés közben még egy olyan történet megírásán gondolkozott, melynek gyökerei pár generációval előbb egy bizonyos faluba nyúlnak vissza, számos ma érthetetlen eseményre adva magyarázatot. Most pedig itt ül, pont abban a bizonyos faluban, ami útba sem esett, mégis oda vezette a GPS képében megmutatkozó gondviselés, hogy nézzen, lásson, talán kérdezzen vagy tegyen valamit ötlete pontosításáért. Erre azonban képtelen volt, hisz már csak az égi vezettetés ilyen megnyilvánulásától sokkot kapott.
A délutáni sziesztában pilledő faluban csak elvétve kerekezett egy-egy ember, bizalmatlanul mustrálva őt, a bolt előtti árnyékos padon ücsörgő idegent. Ismerte ezt a tekintetet, még gyerekkorából, amikor napközben őt szalasztották valamiért fel, és amikor ő nézett végig így egy akkor ott időző idegent. „Mit kereshet itt, hiszen ide még eltévedni sem lehet, innen már semerre nincs tovább?” – voltak akkori felvetései egy másik falu boltja ajtajában, melyeket most ugyanúgy ismert fel, immár húsz év távlatából, ezúttal a másik oldalról. „Mint valami furcsa időhurok” – vonszolta át magát fején a gondolat, miközben az aszfalt fölött remegő levegőben egyszerre vélte látni és érezni az egymásra vetülő teret és időt, az egyetlen személlyé váló helyit és utazót, a felismerést kutató kérdésekkel a metszéspontban.
