Elkezdődött a gyalogátkelő kiépítése a Popovits Jusztin utca és Tiborc utca kereszteződésében – közölte hivatalos közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester.
Mint írta, a munkálatok keretében az északnyugati oldalon a Tiborc utca meglévő járdájához csatlakozva új járdaszakaszt, a délkeleti oldalon pedig a meglévő járdához 3 méter szélességű járdakapcsolatot építenek ki. A tervezési területen a csapadékvizet zárt gravitációs rendszer vezeti el. Az építés után a vízelvezetés nem változik. Az utcában új lámpatestet is telepítenek a szakemberek.
Görgényi Ernő kifejtette: a kivitelezés ideje alatt a tervezett gyalogátkelő előtt az utat teljes szélességében lezárják, a Popovits Jusztin utca a Gábor Áron utca felől zsákutca lesz, a körforgalom irányából pedig nem lehet majd behajtani az utcába.
„A járda és a gyalogátkelő szabályos kialakítása érdekében magántulajdonú ingatlanból kellett területet vásárolnunk, majd a megvásárolt területet a közterülethez kellett „csatolni”, ezután indulhatott csak a beruházás előkészítése.” – tette hozzá a városvezető.
Kiemelte: a beruházás annak a 255 millió forint önkormányzati forrásból megvalósított programnak a része, amely során utakat újítanak fel, parkolókat és gyalogátkelőket hoznak létre, a város több pontján, valamint kiépítik az Aranyág dűlő szórt útalapját.