Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J.
Február 26-án késő este ment át a túlpartra 77 éves korában Gyula város művészeti és kulturális életének egyik meghatározó személyisége.
Gyulán született 1942-ben, de gyerekkorában Szeghalmon élt, ott is érettségizett. Az Egri Tanárképző Főiskolán szerzett matematika–fizika–rajz szakos tanári oklevelet. 1965-től Gyulán általános iskolában, majd az Erkel Ferenc Gimnáziumban tanított. A békéscsabai Tanítóképző Főiskola Vizuális Tanszékén adjunktusként folytatta oktatói munkáját, majd a Bay Zoltán Gimnáziumban tanított. Később, nyugdíjba vonulásáig a Gyulai Városi Képtár főmunkatársa volt.
Emellett jelentős tevékenységet fejtett ki a művészetpedagógia terén. Ő vezette az Ifjúsági Képzőművész Kört, ahol továbbtanulásra készítette föl a művészeti pályára készülőket. Tanítványai tisztelve szerették, sokan köszönik neki az alapos felkészítés eredményeként sikeres felvételüket a művészeti főiskolára vagy egyetemre. Székelyhidi Attila élő személyes kapcsolatot tartott fenn tanítványaival, büszke volt a sikereikre.
Tanári munkássága mellett elkötelezetten végzett alkotómunkát, minden szabad idejét a festészetnek szentelte. Pályakezdő művészként elvont, expresszív kifejezésmódban gondolkozott, de később a művésztelep váratlan megjelenése tovább lendítette. „A művésztelepi műhelymunka – vallja egy vele készült interjúban –, ahol korosztályban egymáshoz közel álló emberek szerencsésen ösztönözték egymást…, ott alakult ki ez a natúrához közel álló, ábrázoló, részletező, feltáró tevékenység, amelyben eléggé messzire eljutottunk.”
Alkotói stílusának kialakulásában tehát maga is nagy jelentőséget tulajdonított a Gyulai Nyári Művésztelepnek, amely 1969 óta minden évben megjelenik Gyulán. Székelyhidi alapító tagnak számít, és állandó tagja volt ennek az alkotókörnek. Nagyon erős rajzi tudása, finom megfigyelő képessége és odaadó érdeklődése a látványban felfedezhető tartalmak iránt az alkotócsoport kiemelkedő alkotójává tette. Ma már a gyulai művésztelep kortárs-realista iskolát teremtő eredményei országosan elismertek és közismertek. Székelyhidi Attila művészeti munkássága nagyban hozzájárult e szellemi iskola egyedi karakterének a kialakulásához.
Színes egyéniségére vall, hogy a finom realizmus mellett más típusú alkotások is kikerültek műterméből. Miközben fontosnak tartotta a látható világ megjelenítését a helyszínen, a közvetlen valóság megfigyelésében megalkotni, voltak olyan hangulati, érzelmi belső élményei is, amelyeket kifejezetten emlékezetből, a műteremben festett meg. Ezek nagyvonalú eszközökkel, intenzív színekkel festett jelenésszerű képek, amelyekről nehéz elhinni, hogy ugyanaz a művész készítette.
Autóbuszút, esti kocsmai történések, rusztikus környezetben vaskos figurák. Belső víziók, keveredve valóságos látványelemekkel. Formailag nem, de motiváció szempontjából Chagall világa juthat eszünkbe szemlélésükkor.
A fent leírt alkotói kettősség az élet egyéb területein is jellemezte személyiségét. Többnyire csöndes, zárkózott, visszahúzódó embernek ismerték, ám ha igazságérzete úgy diktálta, szenvedélyesen konfrontálódott, őszinte, olykor energikus véleménynyilvánítással. Nem tűrte az ellentmondásos, a szerinte nem igazán tiszta habitusú embereket, akiknek képes volt állandóan tükröt tartani, megalkuvás nélkül. Ezek a szélsőséges megnyilvánulásai igencsak hasonlóvá tették őt Simonyi Imréhez, akivel jó barátságban volt, sőt közéleti szerepvállalásaik is gyakran hasonló fogadtatást kaptak. Mindenki tudta, hogy istenáldotta tehetség, de olykor nehéz a vele való együttműködés. Sokoldalú, magas színvonalú alkotói munkásságát a város ismerte és elismerte.
Simonyi verseskötetének illusztrálásától a templomi seccó festéséig széles skálán ismerhettük meg alkotói képességeit. Kitűnő grafikus, alkalmazott grafikus, akvarellista, de pasztellal is remekül bánó festő, aki nagyméretű olajképeket és pannókat is alkotott.
A művésztelepen betöltött vezető szerepe mellett kiállításokat, rendezvényeket szervezett, tagja volt országos szakmai szervezeteknek (MAOE, Magyar Vízfestők Társasága, Békéstáji Művészeti Társaság, Gyulai Alkotók Köre), gyakori önálló kiállításai mellett rendszeres résztvevője volt az Alföldi Tárlatnak, az Őszi Tárlatnak, és más jelentős kiállításoknak. Dolgozott az őcsényi, kétegyházi, mórahalmi és szárhegyi művésztelepeken – aktív részese volt a magyar képzőművészeti életnek.
Kiteljesedett, sokoldalú tevékenységéből fokozatosan vissza kellett vonulnia egészségének gyengülése miatt. Gyula városa és kollégái azonban élete munkásságának elismeréséül fölterjesztették állami kitüntetésre. Március 13-án sajnos már csak a fia, ifj. Székelyhidi Attila veheti át a nagyon megérdemelt Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. Azonban a kiértesítést még halála előtt több héttel ő vehette át, érezhette azt a megbecsülést, amelyet művésztársai és szülővárosa kezdeményezése nyomán kapott.
Március 18-án 13 órától az új református temetőben búcsúzunk el tőle abban a hitben, hogy egy másik dimenzióban folytatódik élete. Több ezer alkotásának e világi sorsáról gondoskodni fogunk, segítve örököseit ebben a felelősségteljes munkában.
