Katona Katalin
Fotó: Gyulai Hírlap
Van, amihez nem kell ihlet, sem távolság, sem idő. Valami egyszerűen csak úgy létezik, mindentől függetlenül.
Gondolatainkban, érzéseinkben, a lelkünkben zajló folyamatok között ott vannak azok a kincsek, melyek alkalmassá tesznek minket a csodák megélésére. Rajtunk múlik, hogy a sok-sok impulzus közül melyeknek és miként adunk teret.
Döntünk… az életünk minden pillanatában. Felelősséget vállalunk, gondolataink közül melyiket öltöztetjük díszbe az energiáink által. Aztán cselekszünk a belátásaink szerint, az ünnep is belülről indul, a készséggel, hogy képesek vagyunk teremteni, ültetni és építeni, magokat elhinteni. Kinyitjuk a szívünket, hogy adjunk és kapjunk, mindent, ami jó és szép, ami boldoggá teszi a világunkat. Szeretettel küldjük üzeneteinket, szavaink és testbeszédünk által. Mosolyt, biztatást, figyelmet, megerősítést és hitet, ha szükséges, csendet, hallgatást. Képesek vagyunk az elengedésre, a megbocsátásra, a lelkünket ért sérelmek elfogadására. Tudjuk magunkhoz ölelni a fájdalmat és a félelmet. Minden rajtunk múlik, minek adunk prioritást a jelenben, a mostban.
Szárnyalunk vagy éppen zuhanunk. Felelősséget vállalunk a megélt pillanatokért, önmagunkért. Tudnunk kell hálásnak lenni az életért, mindazon szerepekért és szereplőkért, helyszínekért, melyek sorsunk részét képezik. Köszönetet illik mondani a nagymestereknek, akik mellett a legnehezebb leckéket tanultuk meg. A lehetőségekért, melyek megadattak a szeretettel végzett munka kapcsán.
A legnagyobb ajándékért, a gyerekeinkért, akik létükkel igazi ünnepet teremtenek az év minden egyes napján, ahol nincs közelség és távolság: VAGYUNK!
