Naprendszerünk legnagyobb bolygójának, a Jupiternek a felszínén tomboló gigantikus vihar mérete az elmúlt évek megfigyelései szerint folyamatosan zsugorodik, és 2014-ben már csak töredéke az egykorinak. Több mint 300 éve folyamatosan tombol, hajdanán akkora méretű volt, hogy Földünk háromszor is elfért volna benne. A Jupiter rendkívül gyorsan forog, tíz óra alatt körbefordul saját tengelye körül. Ez a forgás nagyon fontos szerepet játszik viharainak kialakulásában, mivel ez váltja ki a keletnyugati irányú szeleket, amik a bolygót csíkosra festik, övszerű zónákat alakítanak ki, és így alakulnak ki a körülölelő vízszintes felhősávok. Ezek a felhősávok összeütközése hatalmas viharokat vált ki, melyek közül a legnagyobb a Nagy Vörös Folt, a Naprendszer legnagyobb vihara. A folt határai közelében kavargó örvényekben a szél sebessége a 400 km/órát is meghaladja. Ez az óriási vihar abban hasonlít a földi hurrikánokra, hogy a külső pereme sokkal gyorsabban forog, mint a belseje.
Bolygónkon a hurrikánok az óceán meleg vize felett születnek, és amikor a szárazföldhöz érnek, rögtön gyengülni kezd az erejük, ezért a földi viharok csupán mintegy két hétig tudnak életben maradni. A Jupiter esetében viszont más a helyzet, a Vörös Folt már több mint 300 éve dühöng, mert a bolygónak nincs felszíne, a vihar nem is ütközik bele egy kontinensbe sem, hogy kiadja az erejét. Ám a Jupiter forgása önmagában nem volna elég a Nagy Vörös Folt fenntartásához, így elképzelhető, hogy éppen a planéta magja adja szeleinek hajtóerejét. A két övezet találkozásánál kialakult anticiklont Giovanni Cassinit fedezte fel 1655-ben. A Nagy Vörös Folt láthatósága, azaz a színe hosszú távon jelentősen változik, időnként sötétvöröses színével szinte kiugrik a Déli Egyenlítői Sávból, máskor viszont csak egy üreg a sötét öv oldalán.
A megfigyelések szerint nem csak a színe, hanem a Vörös Folt mérete is változik, az 1930-as évektől folyamatosan csökken. A Hubble-űrtávcső legújabb megfigyelése szerint az átmérője az eddig ismert méreteitől sokkal kisebb lett. A XIX. század végén az átmérője még 41 000 km volt mára már csak 16 400 km átmérővel rendelkezik. Az 1979-es évben a híres Voyager-1 és Voyager-2 űrszondák a gázóriás tanulmányozása során már megállapították, hogy a folt átmérője csökken, akkor átmérőjét 23 335 kilométerre becsülték. A Hubble-űrteleszkóppal végzett 1995 és 2014 közötti további mérések, pedig kiválóan szemléltetik a rohamosan történő méretcsökkenést, ahogyan a lenti videó is szemlélteti. Az elmúlt két évben ez a csökkenés még látványosabb, évente 928 kilométert is veszít átmérőjéből, de már nem csupán mérete, hanem még az ovális formája is egyre inkább körszerű lesz.
A Jupiter egyébként az egyik legfényesebben ragyogó égitest az esti égbolton, így aki távcsővel szeretné megfigyelni, az könnyen betudja cserkészni. Már kisebb távcsövekkel vagy picit jobb binokulárokkal láthatjuk a két egyenlítői felhősávot és a négy Galilei holdat is. A Galilei-holdak a távcsövünkben a Jupiter két oldalán négy apró, egy vonalban elhelyezkedő fénypont. Ha csak hármat látunk, akkor valamelyik éppen a bolygó mögött vagy előtte tartózkodik.
Ha jó a távcsövünk felbontó képessége, vagy ha olyan távcső közelébe jutunk, akkor érdemes megfigyelni még a Nagy Vörös Foltot is, mielőtt eltűnne végleg. Igaz képeken is nagyon szép látvány, bár azért valljuk be, saját szemmel látni még izgalmasabb. Érdemes tudni még a Jupiterről, hogy sok kozmikus katasztrófától is megvéd bennünket. Hatalmas tömegének és tömegvonzásának köszönhetően befogja a Naprendszer külső tartományaiból érkező üstökösöknek és kisbolygóknak egy részét, amelyek így nem tudnak behatolni a Föld környezetébe, és nem jelentenek veszélyt ránk.
