A kommunikáció virágkorának köszönhetően sokszor csupán személyes érdeklődésünk szab határt, mit tudunk a körülöttünk lévő világról, mennyire ismerjük a sajátunkon kívüli életközösségeket. A Föld lakói sokféle kommunába tömörülhetnek, de a társadalmi formák az idők során változnak. Királyság, demokrácia, diktatúra stb., egymásnak adhatják a kilincset.
Van azonban egy olyan törzs, ahol ez a kezdetek óta nem változik. Ők hosszú ideje matriarchátusban élnek, látszólag elégedetten. Ez az ősi nép nem él fényűző életet, tagjai látástól vakulásig dolgoznak a közösségért, magánéletük fityfenét sem ér. Télen engedélyezett csak egy kis pihenő, csupán akkor nem robotolnak szakadatlan, otthon maradnak a családok, amikor röpködnek a mínuszok.
A nomád kolónia vallása egy istent ismer, és hozzánk hasonló módon valaki könnyebben, a másik nehezebben fogadja el a sorsát: a felsőbb erő időnként elvesz, máskor meg ad. Ennek ellenére valamennyien tudják a dolgukat. Sokat hallani harcaikról, heroikus küzdelmeik legendásak, hiszen ha családjuk védelméről van szó, nem kímélik saját életüket sem.
Ha a vezetőnek lejár a mandátuma, vagy leváltják, a nép rögvest választ másikat. Persze, itt is vannak széthúzások, de akinek nem tetszik, mehet. Nem csoda, hogy csak kevesek ismerik társadalmukat, hiszen keményen kirekesztő, nem enged meg idegent, nem tűr meg naplopót sem, csak olyat, aki dologra fogható. A gyerekek is hamar kirepülnek, hogy munkába álljanak. Itt nem kellenek gyengék, betegek, öregek. Aki ilyenné válik, mehet. Fel is út, le is út!
Hihetetlen, de e kegyetlennek tűnő közösség nélkül valószínűleg válságba kerülne világunk. És nem lenne méz sem!
