Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Varázsdoboz

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • PUBLICISZTIKA • 2014. március 08. 18:00
Varázsdoboz
Nem árt néhány tipp, amely látványos javulást hozhat a családi fotóalbumban
Oláh Szabolcs

Valaha a fényképészek kemény munkával örökítettek meg egy-egy pillanatot, ma viszont bárki zsebében ott lapulhat egy kompakt gép, és a mobiltelefonokban is van kamera. Ezekhez nem kell szakértelem, de nem árt néhány tipp, amely látványos javulást hozhat a családi fotóalbumban.

Először is, tévhit, ha valaki azt mondja magáról, hogy nem fotogén. Higgyék el, egy jó szakember szinte bármiből tud várat építeni! Ha kezdetben csak arra ügyelünk, hogy ne közvetlen közelről „lőjünk” bele a másik orcájába, máris nem torzítjuk irdatlanná a delikvens ábrázatát. Minden gépen van már zoom, úgyhogy lépjünk inkább kettőt hátra, és használjuk. Csoportkép esetében bátran készítsünk többet. Minél többen lesznek rajta, annál biztosabb, hogy valaki pislog, dumál, vagy vakarózik a képen.

Tökéletes lelki nyugalommal használjuk a vakut világosban is, ha fényforrással szemben fotózunk, vagy árnyékban van a téma. A színházban viszont feltétlenül kapcsoljuk ki, mert nemcsak értelme nincs, de még az ügyelő is leüvöltheti a fejünket. Pláne, ha gépünk csipog, mint egy gumikacsa.

Ha oldalbordánkat szeretnénk lencsevégre kapni, mondjuk a tengernél, nem árt, ha a táj is rajta van a fotón, mert itthon hajlamosak hitetlenkedni a népek. És modellünk egyetlen porcikája se hiányozzon a képről. Egy jellegtelen, szürke égnél csak fontosabb Juci bikiniben!

Nem kívánom a profi fotósokat megfosztani a kenyerüktől, sőt! Ha például plecsnit vesz át a fater, hagyjuk, hogy a kismillió olvasót képviselő fotós is odaférjen a témához, hátha – jobb minőségben – az újságba is belekerül retyerutyánk.

Végül fontos tudni azt is, hogy felesleges ujjainkat mereven széttárni, és úgy tartani fotómasinériánkat, mintha kristálygömböt bűvölnénk. Kivéve, ha jósolni akarunk a varázsdobozból.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)