A Gyulai Várszínház minden évben beilleszti programjába az előző színházi évad egy-egy különleges figyelmet kiváltó, sikeres előadását. Július 28-án a kamarateremben a Forte Társulat előadásában Agota Kristof (Kristóf Ágota) A nagy füzet című regényéből készült előadást láthattuk. Az 1956-ban Svájcba emigrált írónő franciául írt, sok nyelvre lefordított regényének magyar kiadását rég kézbe vehették az olvasók. Az irodalmi szövegformálás tekintetében is új utakat kereső, megrendítő erejű próza beépült a magyar irodalomba, de a könyv hazai olvasóinak többsége alighanem egy szűk körből, az irodalmi ínyencek világából került ki. Az elmúlt évben Szász János filmje és a Forte Társulat előadása nyitotta ki a korábbinál jóval több ember számára A nagy füzetet.
A most bemutatott előadás Erik Aufderheyd, a regényével azonos című színpadi változata alapján készült. A történet egyszerű: a második világháború alatt egy anya tíz év körüli ikerfiait a folyamatosan bombázott és éhező nagyvárosból elmenekíti egy határszéli kisvárosba. A fiúknak a település szélső portáján élő nagyanyjuknál kellene átvészelni a háború egyre kegyetlenebb éveit. Ám már az alaphelyzet is feloldhatatlan konfliktusokkal terhelt. Az írástudatlan, a természet és a megélhetés parancsai szerint élő öregasszony – akit környezetében, férje állítólagos megmérgezése miatt Boszorkának neveznek – korábban nem ismerte unokáit, szeretni meg aztán végképp nem szereti őket. Még akkor is szukafattyaknak szólítja az unokákat, amikor talán már megszerette őket valamelyest. A két fiút üti-veri, de másoktól is csak verést és megalázást kapnak. A két különleges képességű gyerek – akik erejét a környezetüknél lényegesen magasabb intelligenciájuk mellett megsokszorozza iker voltuk – elkezdi keresni a védekezés eszközeit és lelki pilléreit.
Verik egymást, hogy immunissá váljanak a mások által okozott fájdalomra, nem esznek, hogy bírják az éhezést és tartanak lélekedzést is, hogy az anyai szeretet még mindig szomorúságot és fájdalmat okozó emlékét közömbösítsék. S közben a maguk elképzelései alapján tanulnak, fogalmazásokat írnak a maguk világáról és a sikerült dolgozatokat beírják A nagy füzetbe. Azokat az írásokat minősítik jónak, amelyek tárgyszerűek. Az ikrek megfogalmazásában: „Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak az emberek és önmagunk, vagyis a tények leírásához.” Ez A nagy füzet maga a regény, a röviden lejegyzett történetek a nagyanyai házba és a környező világba való beilleszkedéstől az ötvenes évek elejéig futnak, mikor is a fiúk apjuk határátlépési kísérletét használják fel a határt elzáró aknák felrobbantására és az egyikük előtti menekülés lehetőségének megteremtésére. A szokatlanul leegyszerűsített, tárgyszerű nyelvezet adta Kristóf Ágota írásának újdonságát és hatását.
Erik Aufderheyde a regényből készült színpadi változatot még feszesebbé és hatásosabbá tette. A szöveg, a mozgás, a tánc, a zene összehangolásával és új színpadi formanyelvé alakításával kísérletező Forte Társulat pedig kitűnő alapanyagot talált a darabban. A rendező Horváth Csaba a kertet művelő nagyanya világának termékeiből formálta meg a színpadot: hálós krumpliszsákok, sütőtökök sokasága, káposztafejek és néhány sokféleképpen felhasznált eszköz adja a színpadképet. Az egymás után, módszeresen széttaposott krumplik lehetnek az elkerülhetetlen pusztítás jelképei, a szerelvényszerűen felstócolt zsákokból formálódik ki a deportáló vonat. A nyakba vett tök a terhet jelképezi, amikor egyensúlyoznak rajtuk, a helyzet vagy éppen a lélek bizonytalansága jut eszünkbe. A variációs lehetőségek száma végtelen. Az egész természeti díszlet – Benedek Mari jelzésszerű, mégis hatásos jelmezeivel összhangban – azt sugalmazza, a természet, a túlélés parancsa domináns. A fiúk szóhasználatában: ami okvetlen szükséges. – A játék alatt persze a természeti díszletek jó része el is pusztul, törmelékké és szemétté válik…
A nagy füzetben rögzített jeleneteket egy zenész – Ökrös Csaba kíséretében – hat színész jelenítette meg. Krisztik Csaba és Nagy Norbert alakította a fiúkat, összehangolt, többnyire párhuzamos mozgásuk, egymásba folyó mondataik különös erővel adták vissza „egylényegűségüket”. Egyúttal egyszerre játsszák el különös stílusú naplójuk interpretációit és villantották fel a történés egy-egy eredeti mozzanatát. Férfi, Andrássy Máté formálta meg a nagyanyát, talán azért, mert a sors, a vak véletlen úgy hozta, hogy az idők folyamán elveszítette mindazt, ami nőies és női mivoltában szerethető lehetett benne. Blaskó Borbála játszotta – a fiúk által védelmük alá vett – enyhén terhelt szomszédlányt, míg Simkó Katalin és Kádas József jelenítette meg az összes többi női, illetve férfi szereplőt. Így alakult át például Kádas József, többnyire csak jelmezbeli utalással segítve a karakterváltozást, bolti eladóvá, pappá, idegen katonává, csendőrré vagy éppen a fiúk apjává.
Az előadás titka alighanem a színészek és a történet részévé vált zenész, Ökrös Csaba aprólékosan összehangolt játékának intenzivitásában rejlik. A játék szinte azonnal beszippantotta a nézőt és vitte A nagy füzet egymásból folyó történetein keresztül valahová. A fiúk férfivá válásáig, a túlélés parancsának teljesítéséig, végleges lelki eldeformálódásukig? Sokféle válasz lehetséges. S közben Horváth Csaba és színészei bravúros pontossággal mutatták meg, a háborús világ milyen stációit megjárva váltak a fiúk kiszolgáltatott gyerekekből a környezetük hol racionálisan kegyetlen, máskor a maguk értékrendje szerint segítő formálóivá. A történet így lezárható lenne, a háború, a háborús hétköznapok tapasztalatai befejezték a lélekformálást, de ez túl egyszerű. Az apjuk aknamezőre küldése árán csak az elválaszthatatlan ikrek egyike jut át a szabad világba, a másik a nagyanyai ház körül rohan, hogy aztán leroskadjon a maradék krumpliszsákokra – ezzel a képpel zárul A nagy füzet – a várszínházi évad egyik legizgalmasabb és legszínvonalasabb előadása.
