Az Erkel Ferenc Gimnáziumban 1965-ben érettségizett IV.B osztálya
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Derűvel és izgatottsággal vegyített légkörben üdvözölte egymást szeptember 12-én délelőtt 10 órakor a Karácsonyi János Gimnázium főbejárata előtt az a mintegy 20 fő, akik felismerni igyekeztek egymásban egykori osztálytársaikat, és a találkozás örömében gyorsan igyekeztek megbeszélni, kivel mi történik mostanában.
Ez a felismerés persze nem volt olyan nehéz, hisz rendszerint 5 évenként találkoznak, és telefonon, valamint interneten is kapcsolatban állnak egymással – bár aki 20 éve nem látta a többieket, annak elkelt egy kis segítség. – Hozzák a gyógyszert, mankót, járókeretet, bármit, csak jöjjenek! – biztatta őket dr. Gaálné Tarnay Ildikó az elmúlt hetekben telefonon, és neki köszönhetően az 50. alkalomra még azok is megjelentek, akik biztosra mondták távolmaradásukat, sőt, még olyanok is akadtak, akik az egykori diákok rokonaikként érkeztek.
– Az eredetileg 38 fős osztályból a tanulmányi eredmények alapján lehetett sejteni, hogy kiből mi lesz. Két osztálytársunkról sejtettük, hogy szép karriert futnak be. Egyikük hadmérnök lett, Illés Mihály osztálytársuk pedig Mongólia nagyköveteként tevékenykedett, de mindenki helytállt az életben, senki nem épült le, és olyan sincs közöttünk, aki azért ne jönne el, mert ne érezné magát közénk valónak – mondta a Gyulai Hírlap érdeklődésére Mátyás Zoltán, a szombati osztálytalálkozó egyik szervezője.
Az 1965-ben érettségizett osztályból Gyulán mintegy öten maradtak, a többiek közül többen vannak Budapesten, Hódmezővásárhelyen, az egykori kollégisták pedig többnyire visszatértek szülőtelepüléseikre (Medgyesegyházára, Elekre, Békéscsabára, Biharugrára).
A régi alma mater falai közé lépve Szerdahelyi Istvánné, Emi néni osztályának tanulói elfoglalták helyeiket egykori tantermükben, gyertyát gyújtottak osztályfőnökük és 8 elhunyt osztálytársuk emlékének, akiknek sírjait néhány nappal korábban az osztály háromfős képviselete – a kirakatrendezővé vált osztálytársuk által készített koszorúkkal – a temetőben is felkereste.
A tiszteletbeli osztályfőnök címet idővel Egyedi Jánosné vette át, ám ő megromlott egészségi állapota miatt személyesen nem tudott jelen lenni az összejövetelen. Előző nap otthonában fogadta az őt felkereső régi tanítványait és a tanteremben lejátszott hangfelvételen keresztül tolmácsolta üdvözletét egykori növendékeinek.
A földszinti osztályterem tanári asztala azonban így sem maradt üresen, immár második alkalommal a fiúk egykori testnevelő tanára, Kovács István lett a tiszteletbeli osztályfőnök, aki ezúttal azt a füzetet is magával hozta, amibe azelőtt a fiúkat osztályozta (a lányok testnevelője Szigeti Istvánné volt).
– Kivételesen elsőként szólok, bár a tanárok, a diákok feleleteit követően, utoljára szoktak beszélni – emelkedett szóra a ma is remek kondícióban lévő Kovács István, aki azon túl, hogy hasznos egészségi tanácsokkal látta el a padban helyet foglaló immár szintén nyugdíjasokat, arról is beszámolt, hogy hivatásához hűen, ma is aktívan ügyel testi és szellemi kondíciójára, hiszen nyugdíjazása után egy ideig tekézett, ma is aktívan úszik, és versenyszerűen sakkozik. – Egy idő után az embernek elfogynak az ellenfelei, 85 év fölötti kategóriában már kevesen indulnak – mondta azt hangsúlyozva, hogy a szellemnek kell irányítania a test motorját jelképező szívet, vagyis fejben döntünk egészségünk és életminőségünk állapotáról.
Aztán persze előkerültek a régi tablóképek és egyéb fotók is, majd néhány mondatban mindenki elmondta, mi történt vele az utolsó találkozásuk óta. Volt mit felidézni, hiszen fél évszázad telt el azóta, hogy egykori alma materüknek búcsút intve egymástól is elszakadtak az egykori osztálytársak.
