– Dr. Pocsay Gábor, nyugdíjas főorvost, városunk első rendszerváltozás utáni polgármesterét, a Wenckheim Krisztina Közalapítvány kuratóriumának elnökét az utóbbi időben a régi gyümölcsfajták felkutatása, és megmentése foglalkoztatja. Hogyan keletkezett ez az érdeklődés?
– Polgármesterségem idejében ismertem meg mélyebben Gyula múltját, és akkor kezdtem el munkálkodni azon, hogy a városnak milyen jövője és kulturális habitusa legyen. Létrehoztuk a 19. század nagy Békés megyei mecénásáról, Wenckheim Krisztináról elnevezett közalapítványt, amely városfejlesztési, környezetvédelmi és kulturális alap, és máig a város legjelentősebb ilyen intézménye. Kezdetben sok apró városi üggyel foglalkoztunk, az utóbbi időben azonban komolyabb témák is felmerültek. Így lettünk a hangversenyzongora megszerzésére irányuló közadakozás pénzgyűjtő kerete. Ezt az akciót, amelyet Bagyinszki Zoltán és Kósa Zsuzsa kezdeményezett és bonyolított le, siker koronázta, a tízmilliós értékű zongora alapítványunk tulajdonába került, majd a városnak adományoztuk.
– Milyen fontosabb, közérdeklődésére is érdemes témákkal foglalkozik most a közalapítvány?
– Elsőként említem a régi gyümölcsfák kertjének létesítését. E vállalkozás hátterét talán nem is kellene külön részletezni. Szinte mindenki érzi, tudja, hogy a civilizáció szorításában élő ember vágyik vissza a természetbe. Ennek a vágyakozásnak az egyik fontos területe a kert, a kertművelés. Mi azt a célt tűztük ki, hogy mindenekelőtt létrehozzuk a régi fajták bemutatókertjét, mert ma már kevesen tudják, hogy milyen alma volt pl. a batul, a sóvári, a pónyik, vagy akár a körték közül a gyöngykörte. Olyat hely lenne ez, ahol az emberek újra megtanulhatják a gyümölcstermesztés hagyományos módszereit, többek között az oltást és a szemzést. Ehhez kaptunk használatra a várostól egy hektár területet, a Kálvária-domb közelében. Kuratóriumunk egyik tagja, Pomázi Ferenc főkertész úr ennek a programnak a szakmai vezetője, de vannak a fiatalabb nemzedékből is, pl. Szűcs Gergely, vagy Török Zsófia és még sokan mások. Létrehoztuk a Régi Gyulai Gyümölcsfajták Baráti Körét, amelynek segítségével szeretnénk az iskoláskorúakat is bekapcsolni, hogy ők is eltanulhassák a mesterségbeli fogásokat. A kert nemcsak szakmai jellegű lesz, hanem pihenőkert is, ahová a gyulaiak kirándulhatnak. Ha éppen ők maguk nem is akarnak kertészkedni, akkor sétáljanak, beszélgessenek, majálisozzanak, hasonlóan tölthessék az időt, mint ahogyan ez régen szokás volt a városi emberek körében.
– A régi gyümölcsfajták felkutatása, szaporítása és termesztése komoly hozzáértést kívánó feladat. Hogyan teremtették meg ennek a tevékenységnek a szakmai hátterét?
– Igyekszünk összegyűjteni azokat az idősebb embereket, akik még maguk is kertészkednek, de próbálunk utána nézni a kultúrtörténeti és a gazdálkodási ismereteknek is. Megyénkben, Kunágotán élt a 19. században Bereczki Máté, hazánk és Európa egyik jelentős pomológusa, azaz a gyümölcsfajtá, rendszerezésével, meghatározásával és leírásával foglalkozó szakembere. Az ő munkáit ma is használják, a gyümölcstermesztést megújító tevékenységének nyomaival mindenütt találkozunk, szerte a régi Nagy-Magyarországon. Kapcsolataink közül mindenekelőtt a kiváló, gyulai származású írót és pomológust, Ambrus Lajost kell megemlítenem. Fölkerestem a Zala megyei Porszombaton Kovács Gyulát, aki több mint ezer darabból álló gyűjteményét, mára szinte kihalt, elfeledett gyümölcsfákból állított össze. Felvettük a kapcsolatot az ország egyik legkiválóbb szakemberével, a tudós Surányi Dezsővel, akit úgy is szokták nevezni, hogy a „szilvás ember”, mert több könyvet írt a szilváról. Télen jön hozzánk előadást tartani. Ő hívta föl a figyelmet arra, hogy gyűjtsük gyulai és Békés megyei tájfajtákat is. Nekem, személy szerint különösen kedves volt az a felhívása, hogy Békésen – én történetesen békési vagyok – nézzünk utána a darualmának, amit meg is találtam. Többször jártunk Erdélyben, Kalotaszegen, vagy Énlakán Szávai Mártonnál, ahol a régi fajták még sok helyen termesztésben vannak és ehhez a szakértelem is megvan. Szeretnénk, ha minél több fajtát mutathatnánk be kertünkben, 159 oltványt ültettünk el, 43 féle almát, 13 féle körtét és más egyéb gyümölcsfajtákat is. Persze egy ilyen kert létesítésénél sok feladat és nehézség is adódik. Bekerítettük, öntöztük, sajnos az első egy-két évben veszteségünk is volt, amelyeket tavasszal fogunk pótolni.
– Gyulán milyen lépéseket tettek a régi fajták felkutatására?
– Gyulán és a környéken nehezebb a helyzet, mint például Békésen, ahol végigjártam a kerteket és jobban megmaradt a várost körülvevő kertek széles sávja. Egykor Gyulán is így volt ez, hiszen a törökzugi és a paradicsomi lakótelep, vagy az üdülőszövetkezet és környéke helyén még nem is olyan régen kertek, szőlők voltak. Persze vannak még régi kertek Gyulán is, és ezúton is kérem mindazokat, akik öreg, hatvan-nyolcvan, vagy akár annál korosabb gyümölcsfáról tudnak, ismerik a nevét, vagy bármit tudnak róla, azok értesítsenek bennünket a 20/4650-967-es telefonszámon. Keressük például a gyöngykörtét. Szintén e telefonszám hívásával lehet csatlakozni a Régi Gyümölcsfák Baráti Köréhez, amelyet azok számára hoztunk létre, akik a téma iránt érdeklődnek és tanulni vagy munkálkodni szeretnének.
– Vannak ismereteik arról, hogy hajdan, amikor a kertekben és a szőlőkben ilyen fákat neveltek, a közvetlen fogyasztáson túl mire használták gyümölcseiket?
– Nemrégen, amikor a kalotaszegi Magyarvalkón jártunk gyümölcsfa ügyben, háziasszonyunk az ott igen gyakori csetertes almából főzött, nagyon ízletes almalevest, méghozzá olyat, amiben hús is volt. Ekkor gondoltam arra, hogy itthon is érdemes lenne jellegzetes helyi recepteket felderíteni. Talán a Gyulai Hírlap nyithatna egy „Tájak, emberek, ételek” rovatot, ahová befuthatnának a már-már elfelejtett ételreceptek is. Régen minden gyümölcsről tudták, hogy melyik, mire való, tésztába, asztalra, pálinkafőzésre vagy éppen aszalni.
– A közalapítvány a város kulturális életében is fontos szerepet játszik. Melyek azok az események és tervek, amelyeket Elnök Úr kiemelten fontosnak tart?
– Májusban hívtuk meg a gyulai származású kiváló zongoraművészt és tanárt, Kertész Lajost, aki játékával és a hozzá fűzött gondolatokkal engem személy szerint lenyűgözött. Olyan magasabb szellemi légkör jött létre ott a díszteremben, amelyből minden hallgató érezhette, hogy a régiek közül a legjobbak milyen szellemi nívót jelentettek és mi az, ami felé nekünk is törekednünk kell. Alapítványunk két Bartók lemezének kiadását is támogatta anyagilag. Kertész Lajos – ha Isten is úgy akarja – tavasszal újra eljön Gyulára. Legújabb feladatunk a kastélyhoz kapcsolódik, amelynek működtetési jogát az állam átadta a városnak. Szeretnénk, ha a kastély zenei funkciót is betöltene. Jelenleg főúri és családtörténeti szobabelsőre, családtörténeti kiállításokra van elsősorban kihegyezve a hasznosítás. Úgy gondoljuk, nagyon jól kiegészítené ezt a funkciót a zenei lehetőség. Itt, az ország, távoli keleti szélén azonban a közönségszervezés komoly feladatot jelent, és hasonlóképpen a működtetés finanszírozása is. Ehhez több, a városunkban megfordult zenésztől kértünk és kérünk tanácsot. Megkerestük pl. Kelemen Barnabást és a gyulai kötődésű Mező Lászlót, a közeljövőben Kocsis Zoltán véleményét is szeretnénk kikérni. Kertész Lajos ötlete volt, hogy a versenyek általában jobban fölkeltik az emberek érdeklődését, és az ilyesminek Gyulán hagyománya is van. A kamarazenei hangversenyek szintén illenének ebbe a környezetbe, amelyekhez a közönség helyből, Békés megyéből is összejöhet. Természetesen fontosak lehetnek a Békés megyei hagyományok, Erkel, Kodály, Bartók, vagy a békéstarhosi zeneiskola öröksége. A továbbiakban természetesen keressük a kastély zenei szerepköréhez a pénzforrásokat is.
Támogassuk Wenckheim Krisztina Városfejlesztési Közalapítványt! Bankszámla száma: 11733027-20033703
