Wlassits Nándor elektromérnök: A történelem iránti vonzalom is végigkísérte életemet, ez a magyarázata, hogy elkezdtem gyűjteni a magyar rövidhullámú amatőr rádiózás emlékeit, és rászántam magam történetének feldolgozására.
• Nem régen emlékeztünk a trianoni békediktátum 90. évfordulójára, az Ön esetében ennek különös jelentősége van.
• Igen, úgy is mondhatnánk, hogy Trianon gyermekeként vagyok első generációs gyulai. Anyai ágon az erdélyi Krassó-Szörény vármegyében levő Oravicabányáról származunk, nagyapám ott volt járásbíró, de 1920 után nem esküdött föl a román királyra, ezért elveszítette állását. Átjöttek Magyarországra, és vagonban laktak a Nyugati pályaudvaron, majd Gyulán, a Törvényszéken kapott állást. Apám viszont a Felvidéken Nyitra vármegyében, Ürményben született, nagyapám az ottani Hunyadi grófoknak volt jószágigazgatója, az ő családja 1929-ben került át Magyarországra.
• Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára, milyen környezetbe csöppent itt bele, különös tekintettel az 1956-os forradalomra, amely rádiós szemmel is érdekes esemény lehetett.
• Elég korán, 12-13 éves koromban, 1955-ben érintett meg a rádiótechnika varázsa, ami aztán meghatározó lett egész életemre nézve. Nekilendültem ennek az érdekes lehetőségnek, ezért az 1956-os esztendőnek számomra több szempontból is nagy jelentősége van. Egyrészt a nagy közös élmények miatt, másrészt azért, mert akkor egyévi tevékenykedésem folytán, mindenki csodálatára villamos hálózatról működő háromlámpás rádió szólt otthon. Az én esetemben a rádió speciálisan beleszólt ebbe a dologba, ugyanis jó nagy antennánk volt, amellyel sikerült fogni a békéscsabai forradalmi adót. Gomba módon szaporodtak az országban a különbözőképpen készült hasonló adók, közülük a győri rádió jelentős szerepet játszott, ugyanis híreit a gyulai rádiós klubban rendszeresen írta két gépírónő, és Beleznay Feri bácsi mint nemzetőr, dióverő puskával a hátán vitte a Gyulai Forradalmi Bizottságnak.
• Hol zajlott Gyulán az amatőr rádiós élet, egyáltalán hogyan indult ez a tizenéves kori szenvedély?
• A Göndöcs-kerti pavilonban működött a rádióklub, ahová bejártunk érdeklődni. Nem messze tőlünk lakott két tagja, Ócsai Gabi bácsi és Hemző Oszkár, főleg ők adták a motivációt. Nagy divat volt 56 nyarán a néprádiók átalakítása világvevővé, Gabi bácsi is foglalkozott vele, akinek segítettem ebben, másfél óra alatt meg lehetett egyet csinálni. Tömegével alakítottuk át a rádiókat, főleg tanyasi emberek jöttek ezzel az igénnyel, akiknek telepes rádiójuk volt. Piaci napon 7-8 parasztszekér is állt ott az Ajtóssy utcán a házuk előtt, mert a piac végeztével vitték haza az átalakított rádiókat. Az ötvenes években a Magyar Szabadságharcos Szövetség keretein belül működött a rádióamatőr-mozgalom, ami katonai irányultságát jelezte, de így volt ez mindig és mindenütt. 1938-tól például a Magyar Rövidhullámú Amatőrök Országos Egyesülete fedőszervezetként működött. A lengyel–magyar közös határt pl. egy olyan harci cselekménnyel állítottuk vissza, amelyet megelőzött a szabadcsapatok aktivizálódása, az ő harminc-negyven fős osztagaikat pedig rádiósok segítették. A nyolcvanas években még beszéltem ezekben a harcokban részt vett rádiósokkal.
• Polgári foglalkozása elektromérnök, változatos szakmai karriert futott be, de ami miatt a közfigyelem Önre irányul, az mégis az amatőr rádiózással kapcsolatos.
• Két oklevelet szereztem ebben a szakmában, és életem nagy részében orvostechnikai területen dolgoztam, vonzott az a robbanásszerű fejlődés, amely ott a hetvenes évek elején elkezdődött. Így kerültem egy pályázattal Észak-Jemenbe, ahol egy épülő kórház műszaki vezetője voltam. Néha kisebb lánggal égett bennem, de soha nem hunyt ki érdeklődésem a rádiózás iránt. A történelem iránti vonzalom is végigkísérte életemet, ez a magyarázata, hogy elkezdtem gyűjteni a magyar rövidhullámú amatőr rádiózás emlékeit, és rászántam magam történetének feldolgozására.
• Mégis mi indította arra, hogy technikatörténetet írjon. Nekem az tűnt fel, hogy a Rövid Hullámok címet viselő könyvében azt kezdte bogozni, hogy milyen stratégiai szerepe volt az amatőr rádiózásnak a Trianon utáni Magyarországon.
• Trianonban romba dőlt az ország, és a diktátum megalázó volt. Ebből valahogyan ki kellett jönni, és ennek a stratégiáját valahogyan úgy fogalmazták meg, hogy minden olyan területen meg kell mutatni magunkat a világnak, amellyel azt üzenjük, hogy vagyunk, akarunk és teszünk. Ilyen szempontból a rövidhullámú amatőr rádiózás is támogatandó törekvés volt. A határok le voltak zárva, az éter útjainak azonban nem nagyon lehetett határokat állítani. Maga a rádió már 1923 novemberére távbeszélő rádióadás volt Magyarországon. A BBC 1922 novemberében kezdte adását, de a nagy európai adók Párizsban, Berlinben is 1922-23-ban épültek, tehát legfeljebb egy év volt a lemaradásunk. A hírek magyarul szóltak, és az emberek kis kristálydetektoros rádióvevőkkel hallgatták. Vannak utalások arra, hogy ennek mozgósítási céljai is voltak a rejtett hadrendben. Ilyen eszközökkel az abszolút kiszolgáltatottságon nyolc év alatt túljutott az ország, tanulságos történet a mára nézve is.
• Először a rádiózás tárgyi emlékeit kezdte gyűjteni, ami azért költséges passzió, később a levéltárakat járta, még élő tanúkat keresett föl. Mikor merült fel, hogy a feltárt ismereteket könyv formájában publikálja?
• Ezzel a témával senki sem foglalkozott, ezért én a rádió múltjával kapcsolatos munkálkodásomat, az első pillanattól kezdve, nem puszta gyűjtési tevékenységnek, hanem kimondottan szakmatörténeti szempontok alapján történő gyűjtemény-rendezésnek és restaurálásnak fogtam fel. A mozgalomban 56 óta vagyok benne, a témával a 90-es évek utolsó éveiben kezdtem el foglalkozni. Miután voltak információim, olyan anyagok, amelyek a gyűjtés kapcsán jutottak hozzám, levéltárakban kezdtem kutatni, leveleztem, jegyzeteket készítettem, és rendszereztem őket. Kisebb publikációk után híre ment a dolognak, és biztattak, kérték is, hogy írjam meg könyv formájában. Rövid időn belül a második kötet is megjelenik, amely még izgalmasabb, terjedelemben kétszerese, és az 1934–44 közötti időt dolgozza fel.
• A könyvet megelőzte egy nagyon érdekes, mindenképpen egyedinek mondható gyűjtemény kialakítása, amely most a Turinform Kossuth Lajos utca 7. szám alatti irodájának első emeletén tekinthető meg. Mennyi ideig tartott ennek a különleges anyagnak az összegyűjtése?
• 1978-ban az abszolút semmiből fordultam ebbe az irányba, számomra megmagyarázhatatlanul, elrendeltetésszerűen „rárontott” az életemre. Amikor külföldről hazajöttem, több lehetőségem is volt, és döntenem kellett, hogy hol folytatom, végül úgy gondoltam, hogy Gyulán telepszem le. Ebben több minden közrejátszott, családi okok is, meg a város iránti szeretetem is. Egyszer a nyolcvanas években hivatalos tárgyalásra kellett hazajönnöm külföldről, és néhány napot Gyulán töltöttem. Nyár volt, és meglepett, hogy milyen pezsgő élet van a városban, hullámoztak az emberek az utcán, akkor készült el az új könyvtár, nagyon tetszett, amit láttam, és arra gondoltam, hogy itt a gyűjteményemnek is kellő látogatottsága lehet. Így lettem újra gyulai polgár.
• A kiállítás, amely a hőskortól az ipari gyártás kezdetéig mutatja be a rádió történetét, egyedülálló az országban. Milyen tapasztalatai vannak a látogatottságot illetően?
• Sokan megnézik, egészen távoli helyekről is jönnek, sokszor azzal az elsődleges céllal, hogy ezt lássák. Amivel elégedetlen vagyok az az ifjúság körében történő népszerűsítés hiánya. Kilenc éve van itt ez a lehetőség, ráadásul a belépés díjtalan, de Gyuláról mindössze két középiskolás csoport fordult meg itt, az országból hatvan. A kultúrának a műszaki műveltség is része, és egy városnak, amely a kultúrára szeretne építkezni, nagyobb figyelmet kellene fordítania az ilyen lehetőségekre. Ha osztályok nem is, legalább egy-egy fizikatanár betévedhetne. Ez szemléleti kérdés is, hiszen a mai középiskolás fiatal, ha éli mindennapjait, ki tudja mennyit telefonál és ül a számítógép előtt, talán nem ártana, ha néha elgondolkodna azon, hogy az általa használt eszközök miben gyökereznek.
