Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Karácsonyi ünnepségen köszönték meg a közfoglalkoztatottak egész éves munkáját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2017. december 20. 09:00
Karácsonyi ünnepségen köszönték meg a közfoglalkoztatottak egész éves munkáját
„Ez az az időszak, amikor mindannyian egy kicsit ismét gyermekekké válunk”

Gyermekműsorral, közös ünnepi ebéddel és egy kis meglepetéssel köszönte meg Gyula város vezetősége a közfoglalkoztatottak egész éves munkáját december 19-én a tornacsarnokban.

A közfoglalkoztatottaknak rendezett karácsonyi ünnepség a városi tornacsarnokban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

„Karácsony készül, emberek! / Szépek és tiszták legyetek! / Súroljátok föl lelketek, / csillogtassátok kedvetek, / legyetek újra gyermekek, / hogy emberek lehessetek!” Wass Albert idézett versszakával vezette fel ünnepváró beszédét Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere a közfoglalkoztatottak karácsonyán, a gyulai tornacsarnokban, ahová közös ünnepi ebédre hívták meg az alkalmazottakat.

A városvezető azt mondta, karácsony az év legszebb ünnepe, az az időszak, amelyet mindannyian egyformán várunk, amikor mindannyian valamennyire megnyugszunk és hasonlatossá válunk egymáshoz, bárhonnan is jöttünk, bárhová is tartunk. Hisz ilyenkor mindannyian egy kicsit gyermekkori önmagunkat, élményeinket keressük elő a múltból. Ezért is tartozik a karácsonyi ünnepségsorozat legszebb pillanatai közé, amikor óvodások, iskolások műsorát nézhetjük meg, akik csillogó szemükkel édesítik meg a készülődést, hangsúlyozta a városvezető.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap –Rusznyák Csaba

Tamási Áron is megfogalmazta ezzel kapcsolatban gondolatait, emelte ki a polgármester, majd az író szavaival élve így fogalmazott: a karácsony lelkülete megváltoztat közéleti férfiút, gyárost, bankárt, tudóst, politikust és munkást. Minő üde örvendetes érzés, amikor a gyermekké változott ember hiszi és tudja, hogy az angyal bizonyosan elhozza azt, amire a legtöbb szükség van. És ha hiszünk benne, meg is teheti.

– És mi évről évre hiszünk benne, és a keresztény világban mindig el is következik karácsony szent ünnepe, amikor alkalmunk van arra, hogy egymásra figyelve, szeretteinkkel töltsük el napjainkat, bízva abban, hogy az érzelmi energiából jut majd a szürke hétköznapokra is, amikor szintén oda kellene figyelnünk egymásra – folytatta gondolatait Görgényi Ernő.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A közfoglalkoztatottak karácsonya kitűnő alkalom a városvezetők számára, hogy megköszönjék a városért, a város eredményességéért, sikeréért végzett munkát, mutatott rá a polgármester. A hálát ebben az évben egy gyermekműsorral és egy ebéddel fejezték ki, de odafigyeltek arra is, hogy jusson pénz Erzsébet-utalványokra is.

A kis hótündér című előadással a gyulai római katolikus általános iskola 3. osztályos tanulói örvendeztették meg a jelenlévőket, a finom ebédről pedig a Gyula Konyha gondoskodott. Az ünnepi asztalra többek között borjúszelet, rizibizi, pirított burgonya és almás rétes került.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)