Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sütivásárral és fellépésekkel támogatták a gyulai fiatalembert diáktársai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Orbán Kata • HÍREK • 2015. június 05. 11:00
Sütivásárral és fellépésekkel támogatták a gyulai fiatalembert diáktársai
Jótékonysági estet rendezett Harmati Imre Balázs javára az Erkel Ferenc Gimnázium tantestülete és diáksága
____Eredeti-02_a_szelebol_lehetne_vagni.jpg

jótékonysági sütivásár az erkel gimnáziumban

Fotó: Erkel Gimnázium

Jótékonysági estet rendezett Harmati Imre Balázs javára május 22-én az Erkel Ferenc Gimnázium tantestülete és diáksága. Az esemény kapcsán a végzős diák osztályfőnökével, Mihály Mária tanárnővel készítettem interjút.

– Honnan jött az ötlet? Mi volt a célja az estnek?

Mihály Mária: Harmati Imi az osztályomba jár, és a facebookon jelent meg először a felhívás, hogy pénzügyi segítségre lenne szüksége a bionikus műkéz költségeinek a finanszírozására, az ezen felül befolyó összeg pedig egy alapítványnak menne, hogy a hasonló helyzetben lévő fiatalokat támogassa. A diákönkormányzat kezdeményezte az est megrendezését, hogy ezzel is segíthessünk az összeg összegyűjtésében.

– Hogyan történt a megvalósítás?

M. M.: Szintén DÖK-ös kezdeményezésre volt egy sütivásár a hét elején. Mindennap más évfolyam sütött. Hétfőn a kilencedikesek, kedden a tizedik osztály, szerdán a tizenegyedik évfolyam volt a soros. A második, harmadik és negyedik szünetben volt az árusítás, ekkor zene is szólt, hogy a gyerekek érezzék, itt most valami történik. Aki szerette volna támogatni Imit, az erre szánt összeget bedobhatta egy kis dobozba. A diákok nagyon élvezték, hogy segíthettek, többen meg is fogalmazták, hogy mennyire jó érzés ebben részt venni. Persze, én sem bíztam a véletlenre, ami a díszítést illeti, szépen megterítettünk, ízléses szalvétákat raktunk ki, hogy a látvány még sikeresebbé tegye az eseményt. Azt is felírtuk egy papírra, hogy aznap ki hozott süteményt. Az akció napról napra egyre sikeresebb lett. Az iskola dolgozói közül is többen bekapcsolódtak a hét eseményeibe, sütit hoztak, fényképeztek, felléptek a műsorban vagy a jótékonysági est feliratát készítették el. A pénteki napon Imi osztálytársai készültek egy kis nassolnivalóval, a műsor szünetében kínálgatták a megéhezett vendégeket. Ami az estet illeti, a látogatók mind támogatták a cél elérését kisebb-nagyobb összegekkel. Jó érzés volt látni, hogy ennyien összegyűltek.

– Mennyire voltak a diákok segítőkészek?

M. M.: Voltak néhányan, akik a süti árusításában vettek részt aktívan, és olyanok is, akik a vásárlással támogatták a cél elérését. A péntek esti fellépők között is több erkeles diák volt. Ilyenkor mindig olyan diákokkal ismerkedik meg az ember, akikkel órai keretek között nem találkozik, és ez az iskolai kommunikációt is jó irányba tereli. A gimnáziumnak egy nagyon jó oldalát tudja mutatni az efféle összefogás, és nem csak a szülők felé. Próbáltam gondoskodni a pozitív visszajelzésről azok felé is, akik nem az iskola tanulói, de érdeklődést mutattak az interneten megjelent esemény iránt. Ha valaki figyelemmel kísérte a hetet, láthatta, hogy mindennap töltöttem fel képeket az aznapi süteményekről pár mondat kíséretében.

– Milyen szerepet vállalt Imi osztálya, a 12.C?

M. M.: A kép felkerülése után úgy érezték, az ő feladatuk is, hogy segítsenek a társuknak, így mindannyian annyival támogatták Imrét, amennyivel gondolták. Ez egy nagyon szép gesztus volt részükről. Az érettségi időszak ellenére segítettek a plakátok kihelyezésében és további előkészítő munkálatokban. A műsorban bemutatott kisfilmhez érkeztek képek tőlük, végül a színpadon is előadtak egy közös dalt. Sok süti érkezett az osztálytól, amit lelkesen kínáltak a szünetben. Nagyon jó, hogy a diákok időt tudtak szánni az érettségire készülés mellett még erre is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)