Képünkön (balról jobbra): Kiss lászló és orbán jános dénes a gyulai könyvtárban
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az est témáját a József Attila-díjas költő, író legutóbbi, A költő, a ringyó és a király – Janus Pannonius apokrif költeményei című kötete adja. Az „erdélyi Villont” Szőcs Géza a Magyar Pen Club elnökeként kérte fel a könyv megírására. „A poétikai teljesítményre, amit várok tőled, évszázadonként legalább egyszer szüksége van a magyar költészetnek” – idézi a beszélgetőtárs, Kiss László a provokatív levelet, amely az átköltés megírására buzdít. De ne szaladjunk ennyire előre, Itália vizeire csak később evezünk, előbb Pannónia tájait kell bejárnunk. S egy mai magyar költőtől mi más is lehetne először megkérdezni egy költészet napjához kapcsolódó rendezvényen, mint hogy mit jelent ma az irodalom? OJD szerint az irodalom, a költészet elsősorban gyönyörködtető, másodsorban pedig elgondolkodtató dolog. Olyasmi, amire mindenkinek szüksége van. Aminek gyakorlati haszna van. Amit nem érdemes elhanyagolni, mert a nők elsősorban nem a szép és a gazdag, hanem az okos férfiakat szeretik, mert ahhoz, hogy szellemes posztokat írjunk a Facebookra, művelnünk kell nyelvünket és fantáziánkat. Ráadásul az irodalomtörténetben kutakodók rengeteg izgalmas epizódra, figurára bukkanhatnak. Ilyen izgalmas figura az első jegyzett magyar költő is, aki nemcsak polihisztor, de bohém, vidám fickó is volt, s hogy eleddig nem vált kellően ismertté, azért elsősorban az unalmas, bonyolult tankönyvek okolhatók – vélekedik Orbán János Dénes.
OJD szerint Janus Pannonius nemcsak polihisztor, de bohém, vidám fickó is volt
OJD alaposan beleásta magát a korba és Janus Pannonius életébe. Mint meséli, a pécsi püspök magánéletéről nem sokat lehet tudni, de a költészetéből sok minden kikövetkeztethető. Nagy valószínűséggel szerették a nők, mert ifjúkori költészetének tekintélyes része a szerelemről és egyéb pajzánságokról szól. Nagybátyja, a váradi püspök Ferrarába, egy szabadelvű magániskolába küldte tanulni. Guarino mester diákjainak szakmai gyakorlat volt a pajzán és pornográf versírás, Janus Pannoniustól 103 olyan költemény maradt fent, ami 18 éves korhatár fölött olvasható. A poétát huszonévesen Európa legjobb újlatin költőjeként tartották számon, Petőfi haláláig ő volt a legismertebb magyar költő a világon.
Orbán János Dénes szerint Janus Pannonius és Villon költészete között számos hasonlóság fedezhető fel, azzal a különbséggel, hogy a latin nyelv hűvösebb, méltóságteljesebb, mint a szenvedélyes francia vagy a magyar. Mivel a kötött forma is hűti a költemények szenvedélyességét, OJD tudatosan törekedett arra, hogy felszabadítsa a verseket, visszaadva ezzel az eredeti szövegek hangulatát. Ezzel együtt néhány esetben a szerző maga is tartózkodik attól, hogy egy az egyben adja vissza a szókimondó latin költemények tartalmát, a nevén nevezett férfiasságot például mentulaként emlegeti, utalva ezzel a költő mandulafa-motívumára.
A gyűjteményben a fordítások mellett Janus Pannoniushoz csak tematikájukban kapcsolódó költemények és olyan gyűjtőversek is találhatók, amelyek több mű átköltéséből születtek. Orbán János Dénes azt meséli, olyan témákat választott ki a Janus-költészetből, amelyek ma is érvényesek. A versekben egyszerre jelenik meg Janus Pannonius és OJD hangja, a történelem és az aktualitás, ám emellett, az intertextusok révén, a költemények más irodalmi művekkel is párbeszédet folytatnak, ahogy a szerző fogalmaz: így szövődik bele Janus Pannonius az összirodalomba.
Orbán János Dénes felolvas, reneszánsztorizgat. Hallgatva a történeteit valahogy az az érzése támad az embernek, hogy ötszáz év alatt alig változott valami a pannon tájon. Most is akadnak milliókat sikkasztó Ernuszt Jánosok, és Pannónia most is ontja a szép dalokat.
