Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Feminin és meditatív – Fodorean Pásztor Gyöngyi textilművész alkotásaiból nyílt tárlat Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2013. október 17. 17:40
Feminin és meditatív – Fodorean Pásztor Gyöngyi textilművész alkotásaiból nyílt tárlat Gyulán
A kiállítás december elejéig látható az MROÖ Dokumentációs Iroda és Információs Központ kiállítótermében (Gyula, Sáros u. 17.)
Képünkön (balról) Fodorean Pásztor Gyöngyi, Gurzó László és Gerendeli György. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Fodorean Pásztor Gyöngyi textilművész alkotásaiból nyílt tárlat Gyulán, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata (MROÖ) Dokumentációs és Információs Központ kiállítótermében (Gyula, Sáros u. 17.). A látványos kiállításon az alkotó tizenegynéhány munkáját láthatják az érdeklődők.

Fodorean Pásztor Gyöngyi képzőművészeti középiskolát végzett Aradon. Férjével három éve költöztek a határon túlról Dombegyházra. A Gyulai Hírlapnak a textilművész elmondta, kiállításának érdekessége, hogy művei nem szövött, hanem varrott technikával, illetve a háromdimenziós alkotások töméssel készültek. A főként a kék és a barna árnyalataiból álló munkák alaptémája az ember belső lelki vívódásai.

A bemutató megnyitóján Gurzó László, a központ igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Gerendeli György, Dombegyház alpolgármestere beszélt a textilművész munkásságáról.

- Fodorean Pásztor Gyöngyi egy szemlélődő, meditatív alkat, s a dombegyházi csendes környezet kedvez az efféle lelki beállítódásnak. Munkáinak elemzői és méltatói rendszerint kiemelik az asszonyi leleményt és kreativitást. Magam is úgy látom, hogy az alkotás módszerére és kompozícióra egyaránt illik a feminin jelző, amely azt a jellemvonást emeli ki, amely ősidők óta benne él az asszonyokban: a látszólag egyszerű, jelentéktelen dogokból is értéket teremteni, és a szeretet, a gondoskodás attitűdjét bemutatni – mondta beszédében Gerendeli György.

A kiállítás december elejéig tekinthető meg a Dokumentációs és Információs Központ első emeletén.

 

Fodorean Pásztor Gyöngyi. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)