Bagyinszki Zoltán Németváros Anno című fotókiállítása kapcsán Németváros településrész kialakulásáról és építészeti érdekességéről tartott előadást Béres István városi főépítész a Békés Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége és a Békés-Csongrád Megyei Iskolaegyesület kulturális konferenciáján. A konferencia résztvevői lovaskocsis városnézésen maguk is szemrevételezhették az előadásban megemlített szűk utcákat, a településrész főterén pompázó régi polgári házak jellegzetes homlokzatait és a mellékutcákban szerényen megbúvó, régi típusú, jobb sorsa érdemes paraszti házakat.
Miután Harruckern János György lett Békés megye birtokosa, 1723-ban megkezdődött a német szőlőültetvényesek betelepítése. Az ő kezük munkája manapság már nagyon kevéssé látszik, napjainkra az úgynevezett Máriás ház és Erkel Ferenc szülőháza az a két épület, mely a 18. század építészeti emlékeit hordozza. Béres István meglátása szerint a később épült házakat, a kicsit poros, kicsit repedezett épületeket szintén meg kell védeni, hiszen az akkori kor életmódjának, mesterségeknek, kultúrának az őrzői.
- A kiállításon főként Németváros főterének, az Apor tér épületeit láthatják. Ám a fotókon a módos gazdákat hirdető épületek mellett a főutcákra merőleges kisebb parasztházakat is lencsevégre kapta a fotográfus. Remélem, hogy akár egy helyi értékvédelmi rendelettel, vagy szép szóval, rábeszéléssel sikerül megőrizni a szerényebb házak jellegét és legalább az utcai homlokzatok állagát meg tudjuk óvni – hangsúlyozta a városi főépítész.