A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezésében a gyulai várban Szent Martin Mediterrán éjszakák lemezbemutató koncertjét hallhatták és láthatták az érdeklődők.
A gótikus vár falai mindig egyfajta alaphangulatot kölcsönöznek az itt bemutatott produkciónak, kíváncsi voltam, ezúttal milyen összhatást fog kelteni e miliő. A helyfoglalás más hangulatban történt, mint ahogy eddig a várban megszoktuk: a széksorok a vár kövezetén voltak elhelyezve, ami azt eredményezte, hogy viszonylag magasan volt a rálátás a színpadra, ami pszichés hatása miatt volt elsőre furcsa. Már a koncert elején kiderült, hogy ez szerintem egyáltalán nem zavart senkit, sőt kényelmesen ülve tapasztaltuk, hogy Szent Martin szinte kinőtt a színpadból.
Talán éppen húsz éve láttam először a zenész egy rövidke kis beugró műsorát Gyulán. Most kiderült, hogy akkor mit veszítettem, mert kellemes személyiségével, sokkal többet mond zenéje. Még jobban telt volna az este, ha a zenei kíséret is élőben szólal meg mögötte, hiszen tizennyolc éve saját zenekarával zenél. A tizennyolcas számról még megtudtuk: éppen ennyi albumot adott ki eleddig. E lemezekről hallhattunk egy válogatást, beleértve a legújabbat is, a Mediterrán éjszakákat.
Elsőként a fekete szopránszaxofonból csendültek fel filmek betétdalai, elvárt tisztasággal. Az ezalatt játszott Fantom az operában című szerzemény Malajziában aranylemezzé tette hordozóját. Ezután volt időm kissé a környezetre is figyelni. A sorban elhelyezett fáklyák és óriási gyertyák fényében és füstjében érdekesen villóztak a téglafalak sziluettjei. (Az első sorokból jól láthatóan, ekkorra már szinte minden hangszerre jutott a fúvós egyedi hajkoronájából, a szaxofonokon stílusosan göndör hajszálak lengedeztek. A hangszerekből jövő legato-k és az ugyancsak belőle jövő pára mindinkább közelebb hozták egymáshoz a környezetet és a benne megszólaló negédes zenét. Aki Szent Martin zenéjét kedveli, az ezért jött és garantáltan meg is kapta.
Ezután dióhéjban megismertük a pánsíp mitologikus eredetét. (Szürinx nimfa náddá változott, amikor Pán görög isten üldözte szerelmével. Amikor Pán önnön sóhaját meghallotta a csövekben, levágta és egymáshoz ragasztotta azokat.) A szaxofonművész spontán konferansziéi néha kissé esetlenné, de annál közvetlenebbé és szellemesebbé tették az estét. Hiteles humorérzéke kitöltötte és feldobta a helyenként akaratlan mondatokat. Időnként még rám tört a zenekar hiánya, például amikor a CD-ről megszólaló güiró- és flamenco gitárjátékot a pánsípján imitálta, de Martin muzikalitásával mindent elkövetett e hiány pótlásáért. Fúvós hangszerei szinte megelevenedtek, amikor különböző effekteket csalt elő belőlük (például az eső csepegésének hangját, vagy a szélzúgást). Ezen kívül énekelt, „szájzajongott”, dobolászott, játszott shaker-en, „élte a zenét”. Rádiós mikrofonja lévén könnyűszerrel lejött közénk, ahol elég sok embernek improvizált külön és névre szóló taktusokat az altszaxin. (Míg kedvesem egy bársonyos dallamot, addig én egy dzsesszes-harsány ébresztőt kaptam tőle.)
Ezek után felhívta figyelmünket a várudvar hangulatos akusztikájára és ezt be is mutatta. Az Ave Maria hangjaira rögtönzött dallamokat játszva – kihangosítás nélkül – bejárta a különböző helyszíneket. Egy másik objektum érdekes akusztikájáról is mesélt nekünk, ezt megtekinthetjük felvételről, ugyanis mostanában fogják kiadni az első DVD-jét, amelyen az Aggteleki cseppkőbarlangban játszik
A következő műsorszám az eddig a színpad elején nyugvó, gyönyörűen cizellált darbukára (törökdob) vezette figyelmünket. A közönség soraiból felment egy önként jelentkező és lekísérte rajta a St. Martin szájíze szerint eljátszott El condor pasa-t. Ugyan rögtön kiderült (nem is igen titkolták), hogy ők ketten régóta ismerik egymást, ám ez a piciny lelepleződés még egy kis plusz humoros bájt adott a pillanatnak.(Ha már a humornál tartunk, azt szokták mondani: minden szentnek maga felé hajlik a keze. Nos, ennek a hangszere hajlott maga felé…)
Műsora végén a virtuóz szaxofonos vastaps kíséretében ment le a deszkákról, majd az egész estés (bő másfél órás) mediterrán szerenádot hatásos balkán dallamokkal zárta. Végül a kijáratnál személyesen búcsúzott mindenkitől, egy-egy mosolyt és kézjegyet adva nekünk. Ki-ki eldöntheti, mennyire tekinti szíve csücskének St. Martin többnyire mézédes zenéjét és imázsát, azt azonban mindent egybevetve ki lehet jelenteni: kivételes muzikalitásának, közvetlen személyiségének és mesterkéletlen humorérzékének köszönhetően érdekes és kellemesen szórakoztató estének voltunk szem- és fültanúi.
