Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Comenius-program keretében spanyolok, lengyelek, litvánok, lettek és törökök érkeztek Gyulára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2015. április 22. 12:05
A Comenius-program keretében spanyolok, lengyelek, litvánok, lettek és törökök érkeztek Gyulára
Az Európai Unió által támogatott nemzetközi projekt központi témája idén a környezetmegóvás
____Eredeti-_DSC4542.JPG

A Comenius-program keretében spanyolok, lengyelek, litvánok, lettek és törökök érkeztek Gyulára

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

A Comenius-program keretében idén spanyol, lengyel, litván, lett, valamint török diákok és tanárok érkeztek Gyulára. Az Európai Unió által támogatott projekt célja, hogy a különböző kultúrák megismerésével közelebb kerüljenek egymáshoz a résztvevő országok fiataljai. A Comenius-program idei, Save the Earth című projektjének központi témája a környezetmegóvás és a környezetvédelem.

____Eredeti-_DSC4541.JPG

Erdélyi Lajosné és Kónya István

 

A 20 pedagógusból és 20 diákból álló küldöttséget Kónya István, Gyula város alpolgármestere és Hajnal Edit városmarketing-referens üdvözölte a városháza dísztermében. Kónya István beszédében örömét fejezte ki, hogy a nemzetközi programnak köszönhetően igazi barátságok alakulhatnak ki, ezért biztosította a jelenlévőket, hogy a városvezetés támogatja a projekt folytatását. A városvezető köszöntőjében röviden városunk természeti, építészeti és kulturális nevezetességeit is bemutatta: beszélt többek között környezeti értékeinkről, vizeinkről, tavainkról, a városházáról, a hamarosan megnyíló Almásy-kastélyról és természetesen a gyulai kolbászról is.

A Gyulai Hírlapnak Erdélyi Lajosné, a projekt koordinátora elmondta, öt nap alatt a delegáció tagjai ismerkednek a magyar, illetve a gyulai kultúrával: meglátogatják a gyulavári kastélyt, ahol környezetmegóvási feladatokon belül például fát ültetnek a diákok. Részt vesznek interaktív városnézésen, iskolalátogatáson, elmennek a várfürdőbe, a gyulai várba és ellátogatnak Szegedre és Ópusztaszerre is. A program koordinátora hozzáfűzte: a projekt Törökországban, Ankarában zárul, ahová júniusban látogatnak el a programban részt vevő gyerekek és tanáraik.

Carlos Juárez Granados kifejtette, nagyon tetszik nekik Magyarország, a főváros és Gyula is. A spanyol pedagógus hangsúlyozta, mind a diákoknak, mind a tanároknak nagy tapasztalatot nyújt a Comenius-program, amely két nagyon fontos témát közvetít: a környezetvédelmet és a nemzetek közötti tiszteletet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)