Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizenegy nemzet diákjai flashmoboztak a gyulai Világóránál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. június 06. 13:00
Tizenegy nemzet diákjai flashmoboztak a gyulai Világóránál
A látványos produkció a Comenius-program zárótalálkozójának részét képezte
____Eredeti-IMG_8607.JPG

a Comenius-program zárótalálkozóján

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia

Tizenegy nemzet ifjúi vették birtokba a gyulai Világóra környékét június 5-én, a Comenius-program zárótalálkozóján. A két éves nemzetközi projekt keretében május 31. és június 5. között a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézménye látta vendégül a külföldi diákokat és pedagógusokat. A Comenius-program utolsó akkordjaként a fiatalok látványos műsort mutattak be a sétáló utcán összegyűlt nézősereg számára.

____Eredeti-IMG_8558.JPG

A diákok flashmobbal pörgették fel a hangulatot

A produkció első felében az ifjak angol nyelven osztották meg gondolataikat, mely során az elmúlt két esztendőben végzett munkáról, a projektről és az európaiságról is beszéltek. A diákok mögött felállított paravánokon, valamint a beszédek után szétosztott szórólapokon ugyancsak erről olvashattunk. A performance és a projekt megkoronázásaként a diákok flashmobbal pörgették fel a hangulatot. Az attrakció végére, úgy ahogyan kell, minden fiatal táncra perdült.

A Gyulai Hírlapnak Erdélyi Lajosné, a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola pedagógusa, a projekt magyarországi koordinátora elmondta, a gyermekek számtalan témával foglalkoztak a projekt során, hiszen elsődleges céljuk az volt, hogy többféle vonatkozásban is összehasonlítsák a különböző országokat.

- A projektünk címe az volt, hogy Miért jó európai állampolgárnak lenni? A két év alatt több találkozón vettünk részt, sok országban jártunk, a látogatások között pedig a projekttémán dolgoztunk. Megvizsgáltuk az európai egészségügyet, összehasonlítottuk a politikai és a gazdasági rendszereket, de arról is beszéltünk, hogy hogyan segítik a sérülteket különböző országokban – tájékoztatta lapunkat Erdélyi Lajosné.

A záróeseményen mind a 11 ország – Lettország, Lengyelország, Franciaország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Törökország, Szlovákia, Németország, Görögország és Magyarország – képviseltette magát.

A találkozón Pawel Posnik projektmenedzser is köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, rendkívül örül, hogy itt lehet, mivel városunkat különösen mesésnek találja. A 600 éves vár, a nagyszerű légkör, a csodálatos terek, a városhoz köthető személyek, Gyula történelme és kulturális élete miatt igazán büszke arra, hogy ellátogathatott hozzánk. A lengyel úriember a diákokhoz fordulva arról beszélt, mennyire keményen dolgoztak az elmúlt években. Pawel Posnik hozzátette, reméli, hogy a munka során sokat tanultak, és ezeket az információkat másoknak is továbbadják majd.

____Eredeti-IMG_8514.JPG

Ayete Amokrane: A projekt nélkül sohasem találkozhattam volna ennyi különböző nemzetiségű emberrel

A Comenius csoport tagjaként érkezett Gyulára Ayete Amokrane is. A lyoni lányt lenyűgözte a város tisztasága és rendezettsége, valamint az, hogy csupa vendégszerető, vidám és segítőkész emberrel találkozott. Mint mondta, még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy később akár a szüleivel együtt is visszatérjen ide. A francia diák a Comenius-program kapcsán úgy fogalmazott, nagyszerű ötlet, hogy létrehoztak egy ilyen projektet, hiszen másképp sohasem találkozhatott volna ennyi nemzetiségű emberrel, portugálokkal, vagy akár szlovákokkal.

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)