Márai Sándor egy kevésbé ismert arcélét fedezhette fel a közönség Mészáros Tibor, a Márai-hagyaték kezelője és Bod Péter Márai-kutató közös előadásán, november 18-án este a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A bibliotéka és a gyulai Arany János Művelődési Egyesület szervezésében megszülető, A publicista Márai című programon elsősorban az alkotó újságírói pályája és munkái kerültek górcső alá, hogy minél teljesebb és valósabb képet kaphassunk a 20. század egyik legjelentősebb írójáról.
- Amikor családom neszét vette, hogy újságok körül forgolódom Pesten, sokáig elveszett embernek tartottak, mintha gyepmesternek vagy hóhérnak állottam volna be. Az újságíró ebben a korszakban még nem tartozott vidéken a polgári társadalomhoz, előre köszöntek neki, de nem hívták meg ebédre. A társadalmi ranglétrán valamivel a helyi színtársulat hősszerelmese előtt következett – hangzottak el Márai Sándor gondolatai Bod Péter tolmácsolásában, az Egy polgár vallomásai című regény egy részletének felolvasásakor, mindjárt az elején.
Az előadáson Márai Sándor (1900-1989) életének újságírással töltött éveibe repülhettünk vissza, mely életszakasz az 1914-től 1967-ig tartó időközt foglalta magába. Ezalatt az 53 év alatt az író cikkek, sőt valódi alkotások garmadát ontotta magából. Az utókorra hagyott publicisztikai anyag nagysága miatt a bő egy órás előadás során csupán egymás után felvillanó képtöredékeket lebegtethettek meg előttünk előadóink, ám a pillanatszerű villanásokban kapott információk kiválóan kalauzoltak minket végig Márai újságírói ténykedésének jelentős momentumai mentén.
Márait sokan úgy tartják számon, mint szépirodalmi írót, költőt, de kevesen tudják, hogy pályája nem így indult. Első alkotásait a Felső-Magyarország című lap egy 1915-ből származó példányában találták meg, amelyben 12 írása olvasható. 14-15 éves volt ekkor. Mészáros Tibor elmondása szerint ezek között már jócskán akadtak túl érett, túl felnőtt felfogást tükröző cikkek.
A Tanácsköztársaság időszakát tárgyalva Mészáros Tibor – hogy kételyeinket eloszlassa – megosztotta velünk álláspontját, miszerint a korabeli vádaskodások, illetve az ’50-es évek Magyarországának kritikái ellenére sem igaz, hogy Márai hithű kommunista lett volna. „Gondoljunk csak bele a maga 19 évébe!” Az azonban tény, hogy akadnak olyan írásai, melyben igen „vaskos” dolgok lettek papírra vetve. Ezt nyugtázza a Vörös Lobogó lapban megjelent Az írók tanácsa című cikke is, amelynek részletét Mészáros Tibor osztotta meg velünk.
1919-ben Márai Sándor Németországba költözött, hogy újságírást tanuljon, ám ezt az iskolát nem fejezte be. Ennek ellenére itt is publicistaként dolgozott és külföldi tudósítója volt magyar lapoknak. Mondhatjuk, hogy ekkoriban vált számára alaptevékenységgé az újságírás. „Egyértelmű volt az idővel, amelyben élek […] s minden egyformán fontos, érdekes, minden együtt és egyszerre” – írja Márai. Az idézetből is kiolvasható, hogy az írás élménnyé lett számára. Az est során citált korai cikkeit hallgatva feltűnhetett, hogy az alkotó már a húszas évei elején is kiforrottan írt és fogalmazott. S ennek nyomán rögtön egyértelművé válik, hogy miért is mondta azt magáról Márai, hogy ő nem újságíró, mind inkább „újságba író”.
1923-tól Párizsban élt, a város óriási élményt jelentett számára, színesen nyüzsgő témáit pedig rögvest papírra is véste. Mészáros Tibor elmondása szerint ekkortájt kezdett kialakulni Máraiban az, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy miről ír – a lényeg, hogy írhasson. Munkáiban letisztult, sokszínűen megfestett, olykor humorral átszőtt eseményeket és pillanatokat tárt olvasói elé, valóságos történetfüzérekké álltak össze papírra rótt sorai. Ekkor vált „élményzsákmányoló” íróvá is.
1928-ban hazatért, és az Újság című lapnál kezdett dolgozni. Cikkei könnyedek, érthetőek voltak, és nem jellemezte őket a veretes, nehezen emészthető szóhasználat sem. Mészáros Tibor az író által megfogalmazott ars poeticával tárta a gyulai közönség elé, hogyan is vélekedett maga Márai az újságírásról: „…újságot szeretnék írni, a szónak egy bonyolultabb értelmében, újságot az emberekről, a Földről, mely mindenütt egyformán érdekes és titokzatos. […] újdonságot jelenteni az embereknek egymásról, szokásaikról, életük kompozíciójáról – de jó lenne a szónak ebben az értelmében riporternek lenni is!”
Bod Péter a továbbiakban ominózus fordulópontok garmadáról tett említést. Kezdte mindjárt 1936-al, amikor is Márai főhivatású íróvá vált azáltal, hogy a Pesti Hírlapnál Kosztolányi Dezső helyébe lépve tárcaíróvá „avanzsált.” Az 1944-es német megszállás után azonban felfüggesztette újságírói tevékenységét, így az ezt követő években csupán legfeljebb egy tucat írása jelent meg – míg azelőtt évente mintegy 200-250.
1948-al újabb fordulathoz érkeztünk, hiszen ekkor született meg Máraiban az elhatározás, hogy Olaszországba emigrál. Itt kereste meg őt 1951-ben egy amerikai hivatalnok, hogy munkát ajánljon neki a Szabad Európa Rádiónál. Márai Sándor nem is habozott sokáig a válasszal. Heti 9-10 perces műsorában – melyet mindig vasárnap, a déli hírek után adott a rádió – maga olvasta fel írásait, melyek során az Ulysses fedőnevet használta. Bod Péter kiemelte, gyakorlatilag sosem hangzott el élő adásban az író valódi neve, ám mivel saját maga adott hangot gondolatainak és azok számos személyes vonatkozást, utalást is tartalmaztak, idehaza sem lehetett nehéz kikövetkeztetni, hogy ki ülhet a készülék másik oldalán.
Mészáros Tibor hozzátette, a Márai Sándor, Fedőneve Ulysses I. című könyv – melyben az író rádióban elhangzott válogatott munkái olvashatók – valamelyest árnyalja azokat a szélsőséges képzelgéseket, miszerint Márai Magyarország ellen uszította volna az embereket. A mű tehát még most, 2014-ben is képes újabb ecsetvonásokkal gazdagítani a Márairól mindezidáig kialakult képet.
Az előadó páros az est folyamán kiválóan világított rá arra, hogy miért is nevezhetjük Márait „élményzsákmányoló újságba írónak.” Erre apránként ébredhettünk rá az előadás során felolvasott részleteket, publicisztikai írásokat és az elhangzott önéletrajzi momentumokat hallgatva. Őt mindig is a történetek, személyek és pillanatok fogták meg, de „grafománként” tulajdonképpen az élet minden eleme újabb és újabb témát jelentett számára. Talán ezért sem lehet meglepő az író szinte felfoghatatlan produktivitása, vagy is az, hogy Márai Sándor minden egyes nap írt és alkotott – „délelőtt szépirodalmat, délután publicisztikát.”
