Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán megforduló művészek kézírásainak grafológiai elemzéséből nyílt kiállítás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • KULTÚRA • 2014. október 09. 20:00
Gyulán megforduló művészek kézírásainak grafológiai elemzéséből nyílt kiállítás
Bokor Ildikó munkái november 15-ig láthatók a Gyulai Várszínház kamaragalériájában
Bokor Ildikó munkáiból nyílt tárlat a kamaragalériában. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Többnyire nem is gondolunk bele, mit rejt egy-egy kézírás, milyen jelentősége van néhány írásbeli furcsaságnak vagy épp csak szokásnak. Ez különösen érdekes lehet olyan emberekkel kapcsolatban, kiket látszólag mindannyian ismerünk, hisz látjuk őket ilyen-olyan szerepekben, de valódi személyiségükről csak keveset tudhatunk.

Ennek titkáról lebbenti most fel a fátylat az az október 8-án nyílt kiállítás, amely ismert emberek – színészek, zenészek, vagyis jeles művészek – kézjegye vagy rövid írásmintája alapján tár elemzéseket az érdeklődő látogatók elé.

A Gyulai Várszínház kamaratermében november 15-ig megtekinthető tárlat az idei kamaraszezon első kiállítása. A megnyitón Gedeon József színházigazgató elmondta, 1996-ban kezdték el a kamaratermi szezont, ami ezúttal is októbertől március végéig várja a kultúra iránt fogékony közönséget. S ahogy az szintén hagyomány, a Kamaragalériában rendszeresen cserélődő kiállításokkal. Az idei szezon egy rendhagyó tárlattal nyílik, hiszen Bokor Ildikó régi színházlátogató, szinte minden előadást megnéz, és az a figyelem, amit a művészetek iránt tanúsít, igazán példaértékű.

- Nem csak az előadásokon van jelen, hanem a művészektől is rendszeresen kér aláírásokat. Egy ideig azt hittem, hogy autogramokat gyűjt, aztán kiderült, hogy ezeket az aláírásokat elemzi, mivel grafológus végzettséggel rendelkezik – árulta el Gedeon József a megnyitón tartott beszédében.

A mostani kiállítás négy év szorgos munkája eredményeként valósult meg, ez idő alatt Bokor Ildikó 25 művész aláírását elemezte. A tárlat különlegességére a Gyulai Várszínház további teátrumok figyelmét is szándékozik felhívni, hiszen a nézőknek mindig érdekes, hogy az a művész, akit egy szerepbe bújva láthat a színpadon, az adott szerep álarca mögött valójában milyen. Így könnyen elképzelhető, hogy a szerda esti tárlatmegnyitó vendégei egy vándorkiállítás első állomásán voltak jelen.

Az est emelkedettségét Dunai Tamás színművész szavalása és szaxofonjátéka fokozta, hiszen a Jászai Mari-díjas, érdemes művészről köztudott, hogy a zene oltárán is előszeretettel áldoz.

Ezt követően dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója nyitotta meg a kiállítást.

- Azt szoktuk meg, hogy ezeken a falakon festményeket, grafikákat, esetleg plakátokat látunk, egyszóval: képeket. Most is vannak ugyan képek, de a kiállított tablók nagyobb részét nyomtatott szöveg borítja, pedig valójában ezeken is képek vannak, egy grafológus által egy-egy aláírásból, esetleg nagyobb írásmintából kibontott személyiségrajzok – mondta a levéltár-igazgató.

Az írásokkal szintén szoros kapcsolatban álló szakembert elmondta, hogy Bokor Ildikó a grafológiának azt a hétköznapi részét is gyakorolja, amikor egy-egy állásinterjún vagy pályaalkalmasság során az íráselemző szakemberek véleményét is figyelembe veszik, de arra a múltba is visszanyúló mozzanatra is utalt, amikor Ildikó az egyik legismertebb gyulai, Erkel Ferenc kézírását vizsgálta.

- Ahogy ezeket a rövid elemzéseket olvastam, lenyűgözött, hogy egy-egy lendületesebb vonalból vagy egy nagyobb kezdőbetűből mi mindent lehet kiolvasni, és hogy egyes betűk és szóösszekötések mire utalnak – fejezte ki elragadtatottságát dr. Erdész Ádám.

Bokor Ildikót meghatotta a munkái iránt tapasztalt érdeklődés. Beszédéből megtudhattuk, egy főiskola elvégzéséhez szükséges ideig, vagyis négy éven keresztül dolgozott az elemzéseken.

A jelenlévők nagy érdeklődéssel tanulmányozták többek között Rudolf PéterCsákányi Eszter, Eperjes KárolyHalmos BélaTrokán Péter, Miklósa ErikaFelméri Péter, Tompos Kátya és Makranczi Zalán kézírásainak elemzését.

A Grafológiai művészportrék című kiállítás a kamaragalériában november 15-ig díjtalanul megtekinthető.

 

Bokor Ildikó. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)