Elkészült a Naprendszer több mint százezer kisbolygójának a méretét, összetételét és helyét jelölő térkép, ami által a kisbolygóöv legnagyobb lakója, a Ceres törpebolygó új oldalát mutatta meg nekünk. A Ceres a Naprendszerben a harmadik égitest az Enceladus és az Europa holdak után, amelynél sikerült kimutatni, hogy fagyott vízpárát ont magából. A Herschel űrtávcső segítségével megállapították, hogy körülbelül hat kilogrammnyi fagyott vízpárát lövell ki másodpercenként. A kutatók már régóta gyanították, hogy jelentős részben jégből állhat, és ez az új megfigyelés csak megerősítette ezt a elképzelést. A vízpárát gejzírek vagy kriovulkánok okozhatják, de valószínű, hogy a gejzírek. A kriovulkanizmus elmélettel az a gond, hogy az említett két hold esetében a jelenséghez szükséges hőt az óriásbolygójukkal kölcsönhatás révén létrejövő árapály-jelenség szolgáltatja, viszont a törpebolygó esetében ez nem áll fenn.
A kisbolygóöv a Mars és a Jupiter pályája között található. A Ceres a legnagyobb lakója, körülbelül 950 km-es átmérőjével az aszteroidaöv össztömegének körülbelül egyharmadát adja. Másik nagy érdekessége, hogy gömb alakú, ami arra enged következtetni, hogy talán hosszú idő elteltével kialakulhat belőle egy újabb bolygó majd a Naprendszerben. A Ceres törpebolygón kívül azonban több millió különböző méretű kisbolygó, szikla, kő, porszemcse, vagy elemi részecske alkotja a kisbolygóövet, melyek pár métertől akár pár száz kilométer átmérőjűek is lehetnek. Ez a kisebb-nagyobb űrbéli szikladarabok millióival tarkított vidék létezése egyáltalán nem véletlen. A kisbolygóöv nagyon közel esik a hóhatárnak nevezett vonalhoz, amely azt a Naptól való távolságot jelöli, amelyen túl központi csillagunk sugárzása már nem elég erős a jég megolvasztásához. Az elképzelések szerint a kezdeti időszakban a hóhatár mögött található nagy mennyiségű jégből, kőzetből és fémből álló keverékből állt össze a Jupiter, illetve a hasonló rendszerekben a Jupiter-típusú gázóriások. A hóhatár közelében megszületett óriás égitest erőteljes gravitációja pedig megakadályozta, hogy a közelében lévő anyag bolygóvá álljon össze. A mégis összeállt kisebb anyagcsomók egymásnak ütköztek, és darabjaikra törtek, létrehozva a mai kisbolygóövet.
A párizsi obszervatórium megalkotta a legalább öt kilométer átmérőjű Naprendszerbéli aszteroidák részletes térképét, amely segítségével meg lehet majd érteni, hogy milyen folyamatok játszódhattak le a Naprendszer korai időszakában. A méret és összetétel szerinti csoportosítások alapján kiderült, hogy a nagyobb méretű aszteroidákról alkotott ismereteink helyesek, viszont a kisebb méretűek már nem úgy oszlanak el a Naprendszerben, ahogy eddig gondoltuk. Ezekből az eredményekből arra következtettek, hogy a korai időszakokban drámai változások történtek, mielőtt a bolygók elérték volna végleges állapotukat. Akkoriban a Jupiter közelebb sodródhatott a Naphoz, s hatalmas gravitációs terének köszönhetően magával vonszolt olyan aszteroidákat, amelyek eredetileg a Naprendszer külső peremvidékén jöttek létre, és eközben a belső kisbolygók egy részét kipenderítette a külső régiókba. A kisbolygóöv még mindig tartogathat meglepetéseket, a Dawn űrszonda vizsgálja a két legnagyobb aszteroidát, a Cerest és a Vestát.
