Napjainkban már nem beszélhetünk holdi dipóltérről, azonban gyenge, helyi jellegű mágneses terek még megtalálhatók. Ebben az esetben arra kell gondolni, hogy a Hold mágneses mezeje nem globálisan északi és déli mágneses irányítású, vagyis más néven nem dipól jellegű, mint bolygónk, hanem csak bizonyos helyeken mérhető ki mágneses tér. Bolygónk esetében a mágneses teret működtető dinamóhatást a középpontjában található fortyogó fémmag generálja. A mechanizmus lényege, hogy az olvadt vasból és nikkelből álló külső mag áramlásai révén örvényáramok keletkeznek, azok pedig kiterjedt mágneses teret gerjesztenek a felszínen. Kísérőnk esetében az olvadt kőzetet keringető mag mostanra már leállt, így meg is szűnt a globális mágneses tere. A jelenlévő helyi mezők eredetének kérdése még megválaszolatlan. Az egyik elmélet szerint a globális mágnesesség maradványai, a másik elméleti magyarázata pedig inkább a becsapódásokhoz kapcsolódik. A Hold mai mágneses terének értéke a földi mágneses tér erősségének alig egy ezrelékét teszi már csak ki.
Eddig is világos volt, hogy a Hold nagy mágneses térrel rendelkezett, de az Apollo 11 űrhajósai által begyűjtött holdkőzet legutóbbi vizsgálatai alapján kiderült, hogy 160 millió évvel tovább működött, és sokkal erősebb volt, mint azt korábban gondolták. Az 1969-ben történt holdutazás alkalmával az űrhajósok egy 5 grammos holdkőzetet gyűjtöttek be, melynek legutóbbi mágnesességvizsgálata alapján kiderült, hogy a 3,56 milliárd éves szikladarab intenzív mágnesességgel rendelkezik, amiből arra következtettek az amerikai kutatók, hogy meglehetősen erős és igen figyelemre méltó, stabil mágneses térrel rendelkezett kísérőnk, mint azt korábban feltételezték. Egy kőzet hogyan őrizheti meg mágnesességét? Amikor a folyékony láva megszilárdul, egyfajta lenyomatként magába szívja környezetének mágneses terét és az benne is marad. Ennek köszönhetően a különböző korú kőzetminták vizsgálatával lehetséges rekonstruálni a holdi mágneses tér történetét, de nem csak a Holdét, hanem Földünkét, illetve bármely más bolygóét is, amennyiban adott kőzetminta.
A Hold igen erős mágneses terének létezésére és megszűnésére még keresik a választ. Jelenleg két lehetőséget tartanak elfogadhatónak arra vonatkozóan, hogy mi tartotta fenn, illetve generálta ekkora erővel és ilyen sokáig a holdi dinamómechanizmust. Az egyik elképzelés szerint a kozmikus bombázások idején olyan hatalmas erejű becsapódások érték a Holdat, melyek hatására olyan mértékben kezdett el imbolyogni, hogy így tovább tudott működni a belső dinamó. Ezt a feltételezést az támasztja alá, hogy az égitest valóban heves összeütközéseknek volt kitéve egészen 3,7 milliárd évvel ezelőttig, viszont a számítások még sem bizonyítják ezt az elképzelést, mert a becsapódások legfeljebb tízezer évig tudták volna fenntartani a mágnesességet.
A másik elképzelés szerint a választ a Hold forgásában kell keresni. Kísérőnk magja eltérő tengely körül foroghat, mint a külső réteg, és az így létrejövő imbolygás generálhatta az erős mágneses teret, amely akár 1,8 milliárd évvel ezelőttig is fennmaradhatott volna. Viszont itt meg az a kérdés vetődik fel, hogy hogyan és mért kezdett eltűnni a mágneses tér? Az ellentmondások magyarázata és a felmerülő kérdések megválaszolása további kutatásokat von maga után.
