munka a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben
Fotó: Archív felvétel
– Mi történt a sok száz embert foglalkoztató, nagy hírű vállalkozással?
– A rendszerváltozást követő 8-10 év elteltével utolsó stádiumába érkezett a magas élőmunkát követelő kézműves tevékenység önköltség szintű fenntartása, működtetése. Az akkori városvezetéssel, országgyűlési képviselőkkel a nyilvánosság elé lépve megtettünk mindent annak érdekében, hogy a még közel kétszáz embert foglalkoztató vállalkozás tovább tudjon működni. Sajnos, akaratunk ellenére, ez nem sikerült.
– Miért kellett végül megszüntetni a szövetkezetet?
– A rendszerváltozáskor még majdnem ötszáz munkavállalónk – bedolgozónk és közös üzemi munkavállalónk – volt, de az ország gazdasági és politikai átalakulásával egy időben elvesztettük a számunkra meghatározó keleti exportot. Hiába volt Magyarország „híd Kelet és Nyugat között”, mi ezen a hídon nem jutottunk át. Teret nyert viszont a szabad versenyes piacgazdaság: a Távol-Kelet kézművesei ontották Magyarországra és Európára olcsó termékeiket, a klasszikus szakáruházak szerepét, átalakítva a kereskedelmet, világcégek, hipermarketek vették át. Ekkor már elveszítettük bedolgozóinkat, az, hogy még további 10 évig tudtunk eredményesen működni, nyugati kereskedelmi kapcsolatainknak, felkészült munkavállalóinknak, modern gépeinknek volt köszönhető, hiszen jónevű európai divatcégeknek gyártottunk bérmunkában. Még akkoriban is keresett cikk volt a gyulai kézzel szőtt szőnyeg, a népi iparművészeti szintig is eljutó minőségi lakástextil. Románia európai uniós csatlakozása után jól felszerelt varrodáinkat is be kellet zárnunk, mert a „szomszédban” olcsóbb volt a munkaerő, alacsonyabb a munkabér, a járulékok és a rezsi.
– A 2010-ben megjelent Volt egyszer rég… című kötet azokat a régi, ma már nem létező vállalkozásokat mutatja be, amelyek egykor megoldották a térség foglalkoztatási problémáit, értéket teremtettek. Ön is megírta vállalkozása történetét.
– Az 51 éves múltra visszatekintve próbáltam meg összefoglalni szűk hét oldalban a kezdeti nehézségeket és a fejlődés útját. Nem volt könnyű feladat, hiszen a múltat több köbméternyi levéltári anyag, több ezer régi fénykép és egy múzeumnyi tárgyi emlék, a szőnyegszövés eszközei, régi szőnyegek, a székely-csángó vidék gyűjteményei, kézi hímzések őrzik. Ez ma idegenforgalmi látványosság is lehetne. Több alkalommal is felajánlottam a városnak, de úgy tűnik, ennek a művészetnek itt még nincs helye, így egyelőre Sarkadon, a Márki Sándor Helytörténeti Gyűjteményben helyeztük el.
– Hogyan őrzik a szövetkezet emlékét?
– A gyulai népművészet ma már azok emlékében él tovább, akik itt dolgoztak, vagy lakásukban van egy-egy olyan szőnyeg, kézi hímzés, amely a nagy múltú, művészi értékeket előállító társaságunkhoz kötődik. Bízom abban, hogy a gyűjtemény idővel méltó helyére kerül, hiszen az nemcsak egy cég történetét őrzi, hanem szorosan kötődik e többnemzetiségű város múltjához, több évszázados tárgyalkotó népművészetéhez. Arra is büszke vagyok, hogy városképi szempontból maradandót alkottunk, hiszen „elmúlásunk után” nem romhalmazt hagytunk magunk mögött, hanem egy saját erőből felújított, több mint százéves klasszikus épületet, a volt bakancsgyárat, amelyet 1911-ben építették, és egy olyan belvárosi épületkomplexumot a Corvin utca és a 48-as utca sarkán, amely állami intézményeknek ad helyet.
– Első alkalommal szerveznek találkozót volt munkavállalóiknak. Hogy merült fel a múltidéző rendezvény ötlete?
– A szövetkezet 60-70 volt dolgozójának képviseletében kerestek meg a szervezők, hogy segítsek a találkozót megszervezni. Örömmel teszek eleget a felkérésnek, hiszen több mint 40 évig dolgoztam és voltam vezetője a vállalkozásnak. Akikkel találkozom, beszélgetek, jó emlékkel gondolnak egykori munkahelyükre, bízom abban, hogy sokan eljönnek a szeptember 11-i rendezvényre.
