Az alábbi történetet édesanyám mesélte, aki a nyolcvanas évek közepén az Erkel-emlékházban dolgozott nyugdíjasként. Belépőjegyeket, emléktárgyakat árult, olykor besegített a tárlatvezetésbe, teremőrködött. Akkoriban már nem volt ritka, hogy turistacsoportok látogattak el Gyulára a Szovjetunióból.
A csoportokat Ibos Gyula bácsi, gimnáziumi orosznyelv-tanár vezette, oroszul mutatta be a várost, a helyi nevezetességeket. Az egyik alkalommal egy szovjet turistacsoport érkezett meg az Erkel-emlékházhoz, Ibos Gyula bácsi pár perccel később jelent meg, és mintegy itt vette át az idegenvezetést. A teremben barátságosan köszöntötte orosz nyelven a vendégeket, és belekezdett a mondókájába. Az első két-három mondat után szokatlan, váratlan dolog történt. A hallgatóság sértődötten, tüntetően, némán kivonult az Erkel-ház előtti térre. Ibos Gyula bácsi és a múzeumban dolgozók is értetlenül álltak a jelenség előtt.
Gyuszi bácsi kiment a vendégekhez, és tisztázta a sértődés okát. A szovjet turisták litvánok voltak, és már nagyon utálták az oroszt. Nem elég, hogy otthon állandóan oroszul beszélnek hozzánk, még itt Magyarországon is ezt a nyelvet nyomják!
