Szépen fejlődnek a telepített erdők a Kálvária-domb mögötti önkormányzati tulajdonú területen és az Eleki út mellett – tudatta Görgényi Ernő polgármester hivatalos közösségi oldalán.
A városvezető Puskás Lajos okleveles erdőmérnökkel, a gyulai erdőtelepítési munkálatok irányítójával járta be a két erdőt.
Az egykori szennyvíztelep területén, az Eleki út mellett 3,5 hektáron ültettek fákat. „A sűrű makkvetésű erdőben méterenként nagyjából 10 csemete fejlődik, beindult a természetes szelekció: az erősebb növények túlnövik a lassabban fejlődő, gyengébb adottságú egyedeket, és nekünk is szelektálással, tisztítással kell segítenünk a folyamatot” – ismertette a polgármester. Hozzátette: jövő novemberben és decemberben elegyfajok ültetésével egészítik ki a telepítést, majd az azt követő tavasszal vegyszeres kezelést végeznek.
A Kálvária-domb mögötti önkormányzati tulajdonú területen mintegy 10 hektárnyi, őshonos elegyfajokkal gazdagított tölgyerdőt telepítettek. Az egyik fele már 10 éves, a másikon 2 évesek a csemeték (itt a telepítéséhez régészeti hozzájárulásra is szükség volt) – derül ki a posztból. A településvezető jelezte: az idősebbik rész esetében jövőre le kell zárni a projektet, el kell érni a minősítésnek megfelelő 6 ezer darab/hektáros sűrűséget.
„A régen lápmocsaras, erekkel szabdalt területen nagyon gazdag az élővilág, a számos madárfajnak otthont adó telepítésben hegyi juhar is felbukkan, az elszaporodott rágcsálókat pedig – ahogyan ezt a megtalált rókavár is bizonyítja – a területre költöző rókák tartják kordában” – olvasható a bejegyzésben.
Görgényi Ernő arról is beszámolt, hogy a másfél éves aszály jelei még most is jól kimutathatók, de a „tölgy bölcsessége” megmentette az erdőt. „A fák tudták, hogy nem szabad tovább nőniük, megérezték, hogy nem fognak kellő mennyiségű vízhez jutni” – írta. Hozzátette: az aszály és a rágcsálók ellenére is 60–100 centit nőttek a fák tavaly.
Azt is megjegyezte: a klímaváltozás okozta változékony természeti viszonyokhoz azzal lehet alkalmazkodni, ha többféle fát telepítenek, így a fajok valamelyike biztosan előnyére tudja fordítani a többiek számára előnytelen körülményeket.