A beszélgetés házigazdája Liska András régész, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője volt. Beszélgetőtársai – mind a hárman – a Habsburg Ottó Alapítvány munkatársai: Fábry Eszter muzeológus, Fejérdy Gergely történész, tudományos igazgatóhelyettes és Prőhle Gergely igazgató. A könyvbemutató és a beszélgetés a kastélyban látható kiállításához kapcsolódott, amely IV. Károly életének utolsó hónapjait és az egykori uralkodó családjának történetét mutatta be Száműzöttként Madeirán címmel. Megjegyzendő, hogy IV. Károly személyét mélyen tisztelik a római katolikus egyházban is, miután II. János Pál pápa 2004. október 3-án boldoggá avatta. Fia, Habsburg Ottó bencések között nőtt fel, és Zsámboky Páltól tanulta a „magyar hitet” – szívurnája ma is Pannonhalmán található.
Az eseményen a Habsburg Ottó Alapítvány által megjelentetett könyveket mutatták be a szerzők. A jelenlévők többek között megtudhatták, miért volt bonyolult a trónutódlás kérdése Ferenc József idejében, mi történt IV. Károly (1887–1922) halála után a dinasztiával, miért vállalt politikai szerepet Habsburg Ottó (1912–2011), és milyen feltételek mellett léphetett újra Ausztria földjére.
Az első kérdésre a következő választ kaptuk: Ferenc József a közhiedelemmel ellentétben nem IV. Károly apja, illetve Ottó nagyapja, hanem oldalági felmenő volt. Ferenc Ferdinánd volt Károly Lajos főherceg legidősebb fia, I. Ferenc József császár és király unokaöccse. Rudolf trónörökös 1889-ben, majd Károly Lajos 1896-ban bekövetkezett halála után lett az osztrák–magyar trón várományosa. Köztudott, hogy 1914-ben egy szarajevói merénylet áldozata lett, így került a képbe az öccsének, az 1906-ban elhunyt Habsburg–Lotaringiai Ottó Ferencnek a fia, Károly főherceg. Ő 1911-ben feleségül vette Zita bourbon–parmai hercegnőt. Fiuk, Habsburg Ottó a születésekor, 1912-ben még a trónöröklés sorrendjében a harmadik helyen szerepelt az apja nagybátyja, Ferenc Ferdinánd és az apja mögött, akinek trónra kerülésével (1916) viszont már automatikusan az első helyre került. IV. Károlyt (Ausztriában: I. Károly császárt) törvényesen az 1921. évi XLVII. törvénycikk értelmében megfosztották trónjától Magyarországon, ezzel jogilag Ottó is elvesztette a trónörökösi címét.
A második kérdésre szintén hosszasan ecsetelt élettörténeti adalékokkal válaszoltak: Habsburg Ottó édesapját korán elvesztette. Tanulmányait a Leuveni Egyetemen végezte Belgiumban, ahol 1935-ben megszerezte a politika és társadalomtudományok doktora címet. Már 1936-ban tagja lett a Páneurópai Uniónak, 1957-től alelnöke, 1973-tól elnöke volt. 1978-ban német állampolgárságot kapott. 1979 és 1999 között a CSU-frakció mandátumával tagja volt az Európai Parlamentnek, két ízben is a frakció korelnökeként. Számos írása jelent meg, több európai nyelven: az Adenauer, Schuman és De Gasperi által szorgalmazott kereszténydemokrata, egyesült Európa-eszményt képviselte egész életén át. Aktívan kísérte figyelemmel az 1988–1989. évi kelet-közép-európai változásokat: Pozsgay Imrével együtt kezdeményezte az 1989-es páneurópai pikniket, amelynek fontos szerepe volt a magyarországi vasfüggöny lebontásában. Sokat tett az Európai Unió bővítéséért, ennek keretében Magyarország csatlakozásáért. Politikai tevékenységére jellemző, hogy a Kárpát-medencében szinte minden országban ugyanazt a beszédet mondta el az illető ország nyelvén. A rendszerváltást követően az FKGP felvetette köztársasági elnökké választásának lehetőségét, ő azonban a jelöltséget rendkívül udvariasan elutasította. Messzemenően alkalmasnak tartottam volna magam is.
A harmadikra pedig: 1960-ban a Habsburg–Lotaringiai-ház több tagja elfogadta a Habsburg-törvényt, és aláírta a lemondó nyilatkozatot. 1961. március 31-én maga Habsburg Ottó trónörökös, az utolsó császár legidősebb fia, a család feje is aláírta az osztrák trónigényről való lemondását, ennek jogérvényessége körül azonban Ausztriában jogvita keletkezett (a „Habsburg-válság”), ez több évig késleltette hazautazását. Az osztrák közigazgatási bíróság végül Habsburg Ottó javára döntött, aki 1966. október 31-én négy évtizednyi távollét után visszatérhetett hazájába. Az eset nyomán az osztrák parlament alsóháza, ahol szociáldemokrata-szabadságpárti koalíció volt többségben, éveken át vizsgálta a Habsburg-törvény rendelkezéseinek pontos értelmezését. 1996-ban a kiutasítás hatálya már csak a család két tagját érintette, a Minisztertanács a Habsburg-törvény 2. paragrafusát „nem élő jog”-nak minősítette, és beutazási engedélyt adott nekik.
Noha apjának mindössze 34 évet adott a sors, Habsburg Ottó végigélte a 20. századot, egy hatalmas formátumú, nyolc nyelven beszélő politikus, társadalomtudós, közíró lett, tagja az Európai Parlamentnek, aki a páneurópai piknik egyik kezdeményezője, az Adenauer–Schuman–De Gasperi-féle Európa-eszménynek képviselője és szorgalmazója, az utolsó Habsburg király fia, a magyar trón örököse is volt. Bár a 20. század első felében az uralkodóházat valamennyi egykori országában megfosztották a tróntól, a monarchisták azonban ezután is I. Ottó osztrák császárt, a magyar legitimisták II. Ottó magyar királyt tisztelték személyében. Jómagam 1995. november 10-én találkoztam vele személyesen az Erkel Ferenc Gimnáziumban egy rendhagyó történelemóra keretében. Életre szóló élményt jelentett, hiszen műveltsége, magyartudása, intelligenciája, megnyerő arisztokrata modora, empirista bölcsessége messze kiemelte a kortárs politikai elitből. Leszármazottjai közül Habsburg György tevékenységét (1964–) kísértem figyelemmel, aki 2021-től Magyarország párizsi nagykövete.
A beszélgetést egy meglepetés-videóbejátszás zárta, amelyben 1991. május 28-ai látogatásakor Habsburg Ottó mesél Gyula városának előnyös határmenti helyzetéről és egy új európai rend kialakulásának lehetőségéről, amelyben felsejlett a páneurópaiság. Mennyi mindent látott előre… És mennyi mindennek nem örülne…
Ezt követően a szolnoki Kiss M. Jenő Béla – aki az utolsó magyar király, boldog IV. Károly életútjának lelkes amatőr kutatója, relikviáinak gyűjtője –, mutatott be értékes tárgyakat az uralkodóval kapcsolatban. A jelenlévők maradandó élménnyel távoztak, bizonyára hallottak sok újat, amelynek még utánajárhatnak, és – reményeink szerint – szeptemberben ismét felvehetik a szabadegyetem tudásfonalát.
