A Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke, Pócza Zoltán évadnyitó sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az elismerést Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház igazgatójának ítélték oda, aki 2004-től vesz részt a szövetség tagszínházainak munkájában. Mint mondta, legtöbbször a Gyulai Várszínházban rendezett, de a Beregszászon, Debrecenben és a Nemzeti Színházban létrehozott előadásaival a Kőszegi Várszínház, az Esztergomi Várszínház, a Szentendrei Teátrum, az Agria Nyári Játékok és a Szarvasi Vízi Színház színpadaira is eljutott.
Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója felszólalásában kifejtette: az idei nyári évadban csaknem nyolcvan programra, köztük öt bemutatóra, a 15. alkalommal megrendezett Nemzetközi Shakespeare Fesztiválra, a hétnapos Erdélyi Hétre és a kétnapos Weöres Sándor Napokra várják az érdeklődőket.
A díjat 2007-ben alapította a Szabadtéri Színházak Szövetsége azzal a céllal, hogy elismerje mindazok munkáját, akik kiemelkedő teljesítményükkel sokat tettek és tesznek a magyar szabadtéri színházi kultúráért. A kitüntetés 2017-től viseli Gedeon József nevét, ezzel emlékezteti az utókort az országos szövetség alapító gyulai elnökére.