Gyulai Hírlap - Az elismeréseket azért kapjuk, hogy folytassuk a megkezdett utat

– Mi tette érzékennyé, miért ilyen lelkes abban, hogy másokat segítsen?

– Talán az, hogy már gyerekkoromban sem éltünk nagy lábon, volt, hogy egy csirke jutott hatunkra. A helyi alkalmazottainknak több mint fele megváltozott munkaképességű, ami esetünkben több mint száz embert jelent. Ahogy egyre közelebb kerültem hozzájuk, és egyre jobban átláttam az életüket, egyre fontosabbnak találtam azt, hogy segítsek azoknak, akik rászorulnak.

– Mi a fő motiváció, amiért segít?

– Én inkább azt kérdezem, hogy miért ne segítsünk, hogyha megtehetjük.

– Hogyan kezdődött a vállalkozása és az alapok megteremtése?

– A Vízügynél voltam ügyintéző hosszú ideig, de leszázalékoltak, ezért kerestem valamilyen más elfoglaltságot. Ekkor egészen véletlenül került az utamba a takarítás. Egy ismerősömmel beszélgettem, aki éppen egy takarítócéget keresett. Úgy alakult, hogy megcsináltuk a munkát kölcsönkapott eszközökkel. Ebből annyi pénzt kaptunk, hogy tudtunk venni saját felszerelést, és még maradt is valamennyi. Így kezdődött a takarítóvállalkozás, amely mára már több száz embert foglalkoztat, és akár országos munkákat is vállal.

– Maga is takarított?

– Persze, rengeteget. Mostanában pedig képzéseket is tartunk a dolgozóknak, hogy hivatalosan is szakértő takarítóink legyenek.

– Miben más egy képzett takarító hozzánk képest, akik otthon, iskolák híján látunk neki ennek a munkának?

– Például abban, hogy pontosan tudja, hogy milyen felülethez mivel kell nyúlni, de rengeteg más apróságban is. Tudja mi a mikroszál? Már olyan törlőkendők is vannak, amelyeknek az anyaga úgy van kiképezve, hogy a baktériumokat is elpusztítja. Több olyan anyag van, amely nem károsítja, marja a felületet, mégis szépen tisztít. A porszívók is nagyon lényegesek, és elárulom, hogy nem a teljesítményt kell nézni vásárláskor.

– Mire figyeljünk, ha porszívót akarunk venni?

– A szívóerőt nézzék, az is rá van írva a termékre.

– Ennek a munkának mik adják az örömeit a hétköznapokban?

– Például a haladás, a fejlődés, ha valami újat kipróbáltunk, és működik. Most például a mosodánkat újítottuk fel, és sokkal hatékonyabban működik, mint korábban. A mosógépekhez van egy gép, amely magától adagolja a megfelelő tisztítószereket, éppen a tökéletes mennyiségben. Ez mind nagy öröm számomra, ahogy az is nagy boldogság volt, hogy több megváltozott munkaképességű munkavállalómat be tudtam iskoláztatni, és végül képzett takarítók lettek. Azelőtt nagyon sokszor jártak orvoshoz, gyakori volt a munkanapok lemondása, de megígértem nekik, hogy megemelem a fizetésüket, ha ezt a szakképesítést megszerzik. Mindannyian becsületesen jártak az iskolába, elvégezték, és természetesen úgy is lett, ahogy ígértem. Azóta nincsenek hiányzások. Ilyen apróságok tesznek boldoggá.

– Ma már szőnyegtisztítással, kertgondozással és mosodai szolgáltatásokkal is foglalkoznak. Önnek volt fontos, hogy folyamatosan bővítsék a szolgáltatásaikat, vagy egyszerűen így alakult?

– Egyik munka hozza a másikat. Van olyan, hogy megbíznak valami újjal, és mi igyekszünk felnőni a feladathoz. Felveszek egy szakembert, utánajárok az új munka feltételeinek, és beveszem a tevékenységi körünkbe. Nem régóta tisztítunk például napkollektorokat, ez is egy nagy beruházás volt, és nagyon fontos tevékenység, hiszen egy idő után rengeteget veszít a napkollektor a hatékonyságából, ha nincs rendesen takarítva. Keresnem sem kell a kihívásokat, mert megtalálnak. Örülök mindegyiknek, amellett, hogy a fiam is a vállalkozásban dolgozik, és szívesen átadnám már neki.

– Arra emlékszik, hogy gyerekkorában mi akart lenni?

 – Csak arra emlékszem, hogy asztalos biztosan nem. Apám asztalos volt, nekem kellett hétvégenként takarítani a műhelyét, ahol a különböző méretű forgácsokat kellett szétválogatni. Rengeteg bosszúság volt vele.

– Ha mégis az lett volna...?

– Akkor ma bútorgyáram lenne, azt hiszem. Van egy vállalkozói vénám, talán apámtól örököltem. Ő maszek volt, nem is lehettem emiatt kisdobos és úttörő. Nem is értettem, mi az oka ennek, de nagyon rosszulesett. Egyedül én nem mehettem a többiekkel a rengeteg programra. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma jobban foglalkozom a hátrányos helyzetűekkel.

– Van más tevékenységi körük?

– A korábbiakon kívül például apartmanokat is létrehoztunk, ahol ráadásul kerekesszékesek is megszállhatnak, liftünk is van számukra. Sőt, nemrégiben megkaptuk az Allergénmentes Apartman címet a takarítóeszközeinknek köszönhetően, így hozzánk a házipor-allergiások is jöhetnek.

– A rengeteg sikeres tevékenység mellett volt olyan vállalkozása, ami nem jött be?

– Persze, de ezzel nincs is semmi baj. Volt, hogy szemeteszsákokat készítettünk egy darabig, ez végül csődbe ment, mert valaki másé lett a piac. Vannak kisebb bosszúságok, ez előfordul. Takarító munkákat is vesztettünk el csak azért, mert egy ismerős vagy egy alkalmazott csak azt látta, hogy ez milyen jó üzlet, és belevágott ő is, így sikerült neki elvenni tőlünk egy-egy partnert. A mosodai szolgáltatás kapcsán is van olyan konkurens, akiről tudom, hogy csak öblíti a szennyest, amit elvisznek hozzá, de olcsóbban megcsinálja. Ilyenkor nem tudok mit tenni.

– Igaz, hogy azért nem fogadott el egyszer díszpolgári címet, mert úgy gondolta, hogy van, aki jobban megérdemelné önnél?

– Igen. Ezeknek az önkormányzatoknak sokszor annyi pénzük sincs, hogy egy kis falunapot összerakjanak. Akikkel kapcsolatban állok, most egy találkozót szerveznek, arra is kell pénz. Ha tudok, akkor segítek, de nem gondolom, hogy ezért valami járna. Sőt, a gyulai elismerések esetében sem vagyok biztos abban, hogy megérdemlem. Ezért is utaltam át a cukorbetegek alapítványának belőle egy részt.

– Miért pontosan?

– Mert úgy gondolom, hogy egy ilyen díj nemcsak hatalmas elismerés, hanem felelősség is. Arra ösztönöz, hogy az ember folytassa a megkezdett utat.