Alt Norbert elmondta, hogy április 25-i ülésén a képviselő-testület a gyulai utak és járdák felújításáról, valamint újak megépítéséről döntött. Az előterjesztésben összesen tizenhét helyszínt jelöltek meg, amelyek között helyet kapott a József Dezső utca is.
A helyszínek között szerepel még a Pánczél Imre tagintézmény, ahol parkolókat fognak építeni. Az Attila utcát és Pfiffner Paulina utcát összekötő gyaloghídon akadálymentesített járdát alakítanak ki, a sándorhegyi körtöltésen pedig járdalapos járdát építenek ki. A Vár utcában egy zugot aszfaltoznak le, amelyhez az ott lakók is hozzájárulnak 2,2 millió forinttal, a Szent István utcán a kerékpárutat vezetik át az egyik oldalról a másikra, a Ferencesek terénél pedig utat újítanak fel.
A Gárdonyi Géza utcában a csapadékvíz-elvezető rendszert rehabilitálják, a Gyulaváriban található Széchenyi utcában térkő járdát építenek. A beruházások között még egy gyalogátkelő létrehozása, útfelújítás és a törökzugi kispiac felújítása is szerepel.
Az alpolgármester kifejtette: a József Dezső utcában egy nagyjából 85–100 méteres szakasz nincs leaszfaltozva az útból, a beruházás pedig 9,3 millió forintba fog kerülni. A fentebb felsorolt felújításokra és építésekre szánt teljes összeg 68 millió forint.
Hozzátette: az ilyen jellegű problémákat a körzetek képviselő szokták jelezni a városvezetés felé, az önkormányzat – a körzeti karbantartási kereten túl – egy út- és járdafelújítási keretet is biztosít a munkák elvégzésére.
Alt Norbert hangsúlyozta: nem titok, hogy a körzet – amelybe a József Dezső utca is beletartozik – jelenleg hivatalban lévő képviselőjével tavaly megromlott a viszony, a közös munka ellehetetlenült, ezért Veres Andrást kérték meg, hogy képviselje és segítse a lakókat.
Veres András megköszönte az alpolgármesternek és az önkormányzatnak, hogy sikerült forrást biztosítani az aszfaltozásra, ugyanis a félkész állapotok nagyban megnehezítik a lakók életét az esőzések és a nyári szárazság során.
Arról, hogy mikor indulhat a beruházás, egyelőre nincs pontos információ.