HAÁSZ JÁNOS
Fotó: Gyulai Hírlap
Jaj, Terka, de jó látni, hogy itt van, hogy van még virágárus is, nem csak a tökök. Hát kifordult teljesen magából a világ. Nem, semmilyen virág, nem azt mondtam, hogy kell nekem magától a virág…
Nem, nem azért, szép ez a gerbera, dehogy csúnya. Terka, hát maga ide még csúnya virágot az életben nem hozott. Emlékszik arra a nagy télre, amikor még márciusban is havazott? Hát magának akkor is gyönyörűek voltak a nárciszai meg a jácintjai.
Pá, Piroskám, gyönyörűek az onokák, mutatta a Danim azon a fécbúkon.
Szóval tudja, Terkám, nem veszek én már virágot, koszorút se. Szép a toboz, meg a moha is, bár az csúnyán összefogja a sírkövet tavaszra, főleg mostanában a lucskos teleken, hogy minden szétrohad. Emlékszik, Terkám, a régi koszorúkra? Kitettük mindenszentekkor őket, kitartottak karácsonyig. Mások voltak még azok a telek… Hogy mondja? Igen, azok a koszorúk is. De a gerberái, Terkám, hát azok meseszépek.
Csak nem járok én már temetőbe…
Nézze már, a körorvos úr azzal a vörös szeretőjével, nem szégyell most már nyilvánosan is, szegény felesége… Hogy mi? Elváltak? Nem mondja! Hát ezt nem is tudtam. Mióta Jóskám meghalt, alig mozdulok ki, a biciklin már nem ülök meg, a lábam vizesedik, dagad, tudja, a cukrom végett.
Igen, Terkám, temetőbe is ezért nem. Otthon is megemlékezem én Jóskámról, tudja, a szeretet nem a sírhoz köti az embert, hanem a lélekhez. Nem, nem a plébánostól, a kalendáriumban olvastam. Meg tudja, a virágot a temetőben ellopnák, a gyertyát is, ha gyújtanék, hát nem gyújtok, csak otthon. Vagy otthon se, nem kell nekem gyertya, hogy emlékezzek. Gyertyát már csak a tökökben gyújtanak az onokáim… Ne is mondja, mi marad így a hagyományokból, emlékezésből. Halottak napja helyett halóvín napja, gyertya helyett tök. Hát, Terkám, tényleg minden szétrohad. Na, pá, aranyom!
