az erkel hotel
Fotó: Hunguest Hotel Erkel
– A főszezon a tavalyi évhez képest jobban alakul, szinte egész nyáron telt házzal üzemel a szálloda, köszönhető ez a belföldi turizmus évről évre nagyobb jelentőségének is. Összesen 308 szobával átlagosan 650 vendégünk van egyidejűleg házon belül, ez az adat 2016 július és augusztus hónapjára vonatkozik. Az idei nyár nagy változása a szállodán belüli turisztikai infópont, ahol a vendégek úgy is lefoglalhatják a garantált helyi programokat, hogy kimennének a hotelből. Sokan élnek ezzel a lehetőséggel, ennek köszönhetően a programértékesítés is fellendült – emelte ki Kun Bernadett.
Hozzátette, hogy a főszezon ilyen telítettségben várhatóan augusztus 20-áig tart, de az ezt követő időszakra egy nyárvégi akciót készítettek, amelyet mr szintén szép számban foglalnak. A vendégkörben változás nem történt tavalyhoz képest, hiszen családok, fiatalok és nyugdíjas vendégek is előszeretettel érkeznek a szállodába.
A panziók és apartmanok sem panaszkodnak Gyulán. Kiss Györgyi, a Kavics apartman vezetője sem tudott már szállást adni nekünk a véletlenszerűen kiválasztott augusztus eleji időpontra.
– Ilyenkor valaki mást ajánlok az apartmanos ismerőseim közül, szerencsére jól működik közöttünk ez a fajta összetartás. Nálam elég későn indult be a szezon, a folyamatos foglalások július elejétől érkeztek. Több szállásfoglalói oldalon is hirdetek, és ebből egy nagyobb hazai oldal bizonyult számomra a leghatékonyabbnak. A foglalások javarésze azon az oldalon keresztül bonyolódik le – fejtette ki Kiss Györgyi.
A vállalkozó arra is kitért: vendégköre leginkább hazai utazókból áll, ami szerinte annak is köszönhető, hogy sokan jelen helyzetben, a sokszor aggasztó külföldi hírek miatt, tartanak a távoli utaktól. Azt is elmondta, hogy vállalkozása egészen új, hiszen alig egy éve kezdett, rengeteg pozitív visszajelzést és elégedett értékelést kapott. Ezzel kiváló szállásminősítés is jár. Kiss Györgyi a következő évben hasonló, vagy akár még jobb eredményre számít.