Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Várfürdő első éves úszói is bizonyítottak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. június 16. 13:00
A Gyulai Várfürdő első éves úszói is bizonyítottak
A lányok az Országos Ifjúsági Úszóbajnokságon a középdöntőig jutottak el
____Eredeti-uszas02.JPG

Képünk illusztráció 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont az idei Országos Ifjúsági Úszóbajnokságnak, melyet  június 8–11. között rendeztek meg. A négynapos eseményen 57 hazai és több külföldi klub mintegy 350 versenyzője lépett rajtkőre. A Gyulai Várfürdő Kft. úszószakosztálya három fővel képviselte városunkat. Az első éves lányoknak nagyon erős mezőnyben a középdöntőig sikerült eljutniuk.

Eredmények: Daka Anett – 50 m hát 9. hely, 200 m hát 12. hely, 200 m vegyes 12. hely, 400 m vegyes 13. hely, 100 m hát 18. hely. Burás Annamária – 50 m pille 10. hely. Havas Anna – 50 m hát 39. hely, 200 m hát 31. hely és 100 m hát 39. hely. A lányok felkészítője Tóth András vezetőedző volt.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)