Kokas Katalin és Vásáry tamás
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Vásáry Tamás ugyanis nem csak kiváló művész, hanem lenyűgöző személyiség is, akinek lételeme a zene, a zeneszerzőkről pedig úgy társalog, mintha évszázadokon átnyúlva is személyes jó ismerőse volna valamennyi. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas világhírű zongoraművész és karmester ritkán fordul meg nálunk – bár tavaly nyáron láthattuk az általa alapított Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart vezényelni –, így méltán telt meg különös várakozással a Gyulai Várszínház Kamaraterme, hogy a kamara- és a nyári szezon közti átmenetként, Kokas Katalin hegedűművésszel afféle ráadáskoncerten legyen hallható.
A kiírt műsort azonban az élet erős tollvonással áthúzta – mivel Kokas Katalin egyéb elfoglaltságai miatt csak később érkezett –, így a világhírű zongoraművész röpke kétórás rögtönzött előadóesttel nyűgözte le a közönséget. Miközben Beethoven, Chopin, Liszt vagy épp Kodály egy-egy művét játszotta, felvázolta Beethoven korszakait és élete nagy megpróbáltatásait, történeteket mesélt Brahms, Bach, Mozart életéből, Chopin és Liszt barátságáról, a marosszéki táncok eljátszása előtt pedig egykori mesteréhez, Kodály Zoltánhoz fűződő viszonyulásáról szólt, és afféle civil mesterkurzusként a hangnemek érzelmi hatásaiba is beavatta közönségét.
Volt, hogy két tétel közt adott tartalmi instrukciót, máskor zongorajáték közben hívta fel a figyelmet az egyes érzelmi váltások fontosságára. Példaként és összehasonlításként mutatott egyes dallamokat, felváltva játszva mutatta meg Chopin és Liszt ikerdarabját – a közönség pedig lelkesen fogadta a tanítást. Ebbe a közvetlenné kerekedett hangulatba még az is jól elfért, hogy egy-egy tétel eljátszása végén elégedetten állapítsa meg: „Ez szép volt”, máskor pedig épp azt, hogy „Ezt most elrontottam”. Bájos színfolt volt, ahogy a „boci-boci” felvillantásában melléütött, de a közönséggel folytatott kellemes társalgásban az is teljesen természetesen vette ki magát, hogy olykor egy-egy pohár víz kedvéért kisétáljon a színpadról, vagy épp azért, hogy megnézze: „Megérkezett-e már Kati?”.
Amikor pedig a várva várt Kokas Katalin megérkezett, egy rövid szünetet követően 21 órakor már együtt álltak színpadra, hogy közösen játsszák el Beethoven – addig csak zongorán bemutatott – Tavaszi szonátáját, ráadásként pedig egy Mozart művet. Bár közös produkciójuk is különleges hatást nyújtott, a közönség akkorra már önmagában is teljes értékű élményben részesült, így ez a három órás időtartamúra nyúlt „ráadás” este a hegedűs produkció ellenére is Vásáry Tamás különórája maradt.
