papp lászló
Fotó: Gyulai Hírlap
Mi a CDO? Adósságfedezetű kötelezettség (collateralized debt obligation). Egy származtatott értékpapír. A szintetikus szidioban van még egy csavar. A 2008-as válság, az amerikai ingatlanpiac bezuhanása után, a kívülállónak az az érzése, hogy ez: az itt a piros, hol a piros, a piramisjáték és a szemfényvesztés ötletes keveréke.
„Ha a jelzálogkötvények a gyufa és a CDO-k a kerozinnal átitatott rongy, akkor a szintetikus CDO maga az atombomba, kilövőgombbal a részeg elnök ujjában.” Egy idő után nehéz komolyan venni. Pedig az. Egy nagyon ötletes találmány. A szisztéma egy eleme. Szinte a semmiből lehet vele pénzt csinálni. Sokat. Elképesztően sokat. Persze a végén a buborék kipukkan, mint 2008-ban. A rendszer azonban rugalmas. A veszteséget szét lehet teríteni a társadalomra. A bedőlt szektort az adófizetők pénzével lehet konszolidálni. Ismerős? Megszorító csomagok, munkanélküliség, eltűnt megtakarítások és nyugdíjak. Mindenki fizet, San Diegótól Sanghajig. Elvileg ennek nem szabadna megtörténnie, hiszen a pénzügyi szolgáltató szektor a bonyolult modern társadalmak hasznos alkotórésze. Elvileg. Amúgy az egészet elfedi a valóban szédületes technológiai fejlődés és a zseniálisra tökéletesített marketing. Minden eladható. Az okostelefontól a korrupt politikusig. Nem most kezdődött. Ez már csak következmény. Amúgy a rendszer zseniális. Hogy cinikus? Az. De esztétikai szempontból szinte tökéletes. Ez már szubtilis a maga kifinomultságában. De tényleg. Szinte szép, mint egy Botticelli-rajz. Az újabbnál újabb szakkifejezések pedig, Joyce és Valéry is megirigyelhetnék. A CDO után jött az: egyedi trans lehetőség (bespoke tranche oppurtunity). Nem gyönyörű? Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? Talán azt, hogy ebben a szisztémában a következő logikus lépés: shortolni a nyugati civilizációt. És várni.