st. martin a gyulai várban
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett szaxofonművész alig ért a színpadra, rögtön az időjárással ugratta a publikumot, máris bizalmas viszonyba került közönségével. Közvetlenségén senki nem lepődött meg, koncertjeit rendre igyekszik felhasználni a kapcsolatteremtésre, közben a zenei tételek története is megelevenedik a családias miliőben.
Melódiakoktél című estjét új lemezének bemutatásával kezdte, amelyről rögtön három tétel – az „Ez egy kedves sztori”, a „Hé, Taxi” és a „Róni az utakat” is elhangzott, majd régebbi sikerszámok is előkerültek. Nem maradhatott ki a repertoárból a „Fantom az operában”, amelynek végén egy hosszan kitartott és vibrált hanggal nyűgözte le hallgatóságát, majd a talán legismertebb pánsípos slágere, „A magányos” zengett a színpadról. Bár a várban bizonyosan nem szólt úgy, mint a több másodperces akusztikájú Aggteleki cseppkőbarlangban, ahol egyébként a legújabb album is debütált.
A 2004-es Érintés című korongon hallható Déli szél című szám – nagy sikerére való tekintettel – legutóbbi lemezén is megtalálható – kicsit más stílusban. Ennek bemutatása után Leonard Cohen Hallelujah című számának pánsípos, illetve csilingelő fafurulyás feldolgozása következett, amelyben Lili nevű kislányának hangja is hallható, és amely után nem jöhetett más, mint a „Jajj Lili!”.
Az új lemezről hallhattuk még Lucio Dalla 1986 óta számtalan feldolgozást hallott Carusója, amely talán éppen szopránszaxofonon még nem hallott a világ – eddig. Jött a délszláv, temperamentumos, esztamos ritmusú „Játék az idővel”, majd a türkmenisztáni Darvaza 1972 óta parázsló kráteréről szóló Föld sebe című dal, amelyet videoklip formájában is megtekinthetnek a rajongók a youtube.comon.
Előkerült az altszaxi is...
A könnyed játékosság jegyében készült fotó-selfie a közönséggel, majd előkerült az altszaxi is, hogy a lemez címét ihlető „Budapesti utcák” fenséges hangulatát adja át a lelkes publikumnak. Az álom című dal sokszínű és elgondolkodtató misztériuma után közkívánatra egy pánsípos nóta jött: az „Átok vagy áldás” eredendően a Los Lobos and Tito & Tarantula szerzeménye, amelyet a Desperado című film főcímzenéjeként is ismerhetünk. A felvételről lejátszott kíséret makrancoskodását vehetjük jelnek is: a koncert nyilván jobban szólt volna zenekarral. Ha valaki hallotta már a szaxofonművészt orkeszterrel együtt játszani, bizonyára hallja a különbséget!
A másfél órás koncert után természeteses a ráadás sem maradhatott el, a Mindenki, minden című dalával búcsúzott a gyulaiaktól a zenész. Pontosabban csak a hangszerrel köszönt el, ugyanis St. Martinnak szokása, hogy egyenként, személyesen is búcsút mond vendégeinek. Ahogy honlapján is írja: „Figyelek! A természetre, az élőlényekre, a jelekre, a megnyilvánulásokra, kifejezésekre. Minden benne van zenémben. Persze a szűrőmön keresztül adom tovább. Ettől lesznek Önök St. Martin zenéjét, előadását kedvelő emberek.”
