Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az esős idő ellenére sokan ünnepeltek együtt augusztus 20-án Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. augusztus 20. 21:15
Az esős idő ellenére sokan ünnepeltek együtt augusztus 20-án Gyulán
Gajda Róbert: új utakat kell keresnünk, ha fenn akarunk maradni
Augusztus 20-a azt példázza, hogy a hagyományőrzésnek és a megújulásnak egyszerre kell jelen lennie mindennapi életünkben és a gondolkodásunkban – hangsúlyozta beszédében Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott az államalapítás ünnepén Gyulán. A várkertben tartott rendezvényt kenyérszentelés és színes programok kísérték, volt mesekoncert, lovas és hangszerbemutató.
____Eredeti-_DSF3167m.JPG

Gajda Róbert a tószínpadon mondott ünnepi köszöntőt 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Gajda Róbert úgy fogalmazott: augusztus 20-a, Szent István napja az egyetlen olyan nemzeti ünnep, amelyhez nem társul negatív felhang. A kormánymegbízott azt is mondta: Magyarország mára újra független, önmagáról gondoskodni képes állammá vált, és az utóbbi időben a fejlődés útjára lépett.

– Szent István több mint egy évezrede keresztény államot alapított. Ezt mindenképpen ki kell mondanunk ma, amikor az alapvető keresztényi értékek válságba kerültek Európában. Magyarország, habár tiszteletben tartja mások hitét és vallását, egy keresztény értékrendre alapított és a keresztény értékrend alapján működő állam – fejtette ki Gajda Róbert.

– Habár nem vagyunk túl sokan mi, magyarok a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban, de kultúránk, nyelvünk, hagyományaink olyan egyediek és különlegesek, hogy általuk és nekik köszönhetően bátran elmondhatjuk: helyünk van a világban, és helyünk van a nálunknál nagyobb lélekszámú nemzetek között is – tette hozzá.

A kormánymegbízott kiemelte: Szent István király az államalapítással hagyományt és értéket teremtett, és egy egész ország gondolkodását újította meg rövid idő alatt.

– A Szent István-i örökség számunkra, Békés megyeiek számára is a folyamatos megújulás képességét jelenti az értékmegőrzés mellett, hiszen nekünk is állandóan új utakat kell keresnünk, ha fenn akarunk maradni, és versenyképesek szeretnénk lenni. A megyénknek is megvannak a maga hagyományai, történelme, sajátos értékei, amelyekkel ügyesen gazdálkodva a folyamatos és tartós fejlődés útjára tudunk lépni – mondta Gajda Róbert.

A rendezvényen Sebestyén MártaAndrejszki Judit és a Sebő-együttes adott koncertet, az ünnepi programot tűzijáték zárta.

GYULAI HÍRLAP • 2015. augusztus 26. 01:14
Gajda Róbert: új utakat kell keresnünk, ha fenn akarunk maradni
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)