a Mandel Quartett a gyulai várszínház kamaratermében
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Az 1981-ben alakult, s azóta világot járt együttes hangversenyén nemcsak a régmúlt zenéjét, hanem a kor hangszerfelhozatalát is megismerhettük. A zenekarvezető, Mandel Róbert jó humorral és szakértő módon avatta be a hallgatóságot. Az Ibériai-félszigetről származó tekerőlant nevét számos nyelven hallhattuk, és a jobbára gyönyörűséges jelentésű szinonimák között csupán az angol hurdy-gurdy (ejtsd: hördi-gördi) lógott ki, amely feltehetőleg a rosszéletű hölgyek gyűjtőnevére utal. A viola da gamba, a térden hordott mély hegedűfélét hét húrral és érintőkkel látták el. Kevésbé ismeretes, hogy a különleges vonós hangszer basszus változatából ered a mai szimfonikus zenekarokban használatos nagybőgő.
A tekerőlant, vagy angolul hurdy-gurdy
Mandel Róbert (tekerőlant, tamburin), Kállay Gábor (furulyák, blockflöték, rebec, ének), Andrejszki Judit (csembaló, ének) és Szabó Zsolt (viola da gamba) mintegy bő órában gondoskodott róla, hogy a szóban forgó instrumentumok hangja is eljusson a fülekbe. Méghozzá nem is akárhogyan.
A Shakespeare korabeli reneszánsz muzsikák sora a bárd műveihez kapcsolódó londoni Globe Színház muzsikáival, azon belül egy ismeretlen szerző alkotásaival kezdődött. Jó volt hallani a kor magyar géniuszát is: Balassi Bálint énekelt versei magyar szóval és Kárpát-medencei vért pezsdítő harmóniákkal szólaltak meg. Ezek után a publikum franciahonba látogathatott el, így az akkori tánczenében igencsak elterjedt tekerőlant is központi szerephez juthatott. A következő blokkban, John Playford szerzeményei között felismerhettük a korszak talán legismertebb muzsikáját, a Greensleeves dallamát is. A fennmaradt Vietoris-kódex jóvoltából magyar táncok csendültek a XVII. századból, majd újabb angol nóták hangzottak el a Shakespeare's Globe Színházból. A Mandel Quartett Európa-szerte ismeretes hajdúnótákkal búcsúzott, majd a szűnni nem akaró vastapsért hála az est tételeinek sorából kilógó, XIX. századi verbunkosokat hallhattunk a Bécsi kódexből.
Milyen csodálatos a szárnyaló fantázia, amellyel gondolatban bárhová eljuthatunk. A zene sem különben, amely képes rá, hogy a hallótávolságában lévők képzeletben együtt utazzanak – akárcsak legutóbb a várszínházban: Shakespeare korába.
