Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nyereséggel zárta az évet a Gyulahús és a Gyulai Várfürdő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. április 24. 09:30
Nyereséggel zárta az évet a Gyulahús és a Gyulai Várfürdő
Könyvkiadásra, idősotthon-felújításra, öltözőépítésre és terepjáró-vásárlásra is támogatást igényel a gyulai önkormányzat
Az önkormányzati cégek gazdálkodása volt a fő téma a gyulai képviselő-testület április 24-ei ülésén. A grémium a Gyulahús Kft., a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft., a Gyulai Várfürdő Kft. és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. tavalyi évről szóló beszámolóját és idei évre vonatkozó üzleti tervét is megszavazta. A városháza dísztermében tartott tanácskozáson több pályázatról is tárgyaltak a képviselők, az önkormányzat egyebek mellett könyvkiadásra, idősotthon-felújításra, öltözőépítésre és terepjáró-vásárlásra igényel támogatást.
____Eredeti-GYHRCSD_002.JPG

A gyulai képviselő-testület április 24-ei ülése a városháza dísztermében 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A grémium elfogadta a tavalyi évi képviselői karbantartási keret felhasználásáról szóló beszámolót. Dr. Görgényi Ernő (Fidesz) elmondta: az utak, járdák műszaki ellenőrzésére 1 millió 570 ezer forint, a Tiborc utcai parkolók cserjésítésére 430 ezer forint, a Béke sugárúti óvoda közlekedési parkjának felújítására 4 millió 200 ezer forint jutott. A képviselők a rendelkezésre álló 140 millió forintból átlagosan mintegy 13 millió forintot, összesen 130 millió 848 ezer forintot költöttek a körzetekre. Az idei évre áthozott pénzmaradvány 2 millió 952 ezer forint.  

A képviselő-testület egyhangúlag támogatta, hogy Wéber Csaba rendőr alezredest nevezzék ki június 1-jétől a Gyulai Határrendészeti Kirendeltség élére. Wéber Csaba tavaly április óta látja el a feladatot megbízott vezetőként.

A tanácskozáson több önkormányzati tulajdonú cég gazdálkodásáról is szó esett. A grémium a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft., a Gyulai Várfürdő Kft., valamint a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. tavalyi évről szóló beszámolóját és idei évre vonatkozó üzleti tervét is elfogadta.

A Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. 599 millió mérlegfőösszeggel, 1 milliárd 819 millió forint bevétellel, 1 milliárd 793 forint ráfordítással és 25 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet. Idei üzleti tervében 1 milliárd 813 millió forint bevétellel, 1 milliárd 811 millió forint ráfordítással és 1 millió 566 ezer forint nyereséggel számol a gazdasági társaság. Daróczi László ügyvezető kiemelte: feladataik idén jelenősen kibővülnek, hiszen júniusig hét település víz- és szennyvízrendszerének üzemeltetését kell átvenniük.

Az ügyvezető Szalai György (Gyulai Városbarátok Köre) érdeklődésére kifejtette: egy kormányrendelet alapján július 1-jétől Gyulán is bevezetik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, a lakosoknak a fém-, a papír- és a műanyag hulladékot kell majd külön-külön, zsákokban gyűjteniük. Daróczi László hozzátette, terveik szerint a szelektívhulladék-gyűjtő szigetek is megmaradnak.

Bod Tamás (Együtt–MSZP) kérdésére az ügyvezető azt is elmondta: a rezsicsökkenés a korábbi díjtételekhez viszonyítva 120 millió forint bevételkiesést eredményezett a cégnek, ennek ellenére azonban biztonságosan el tudják látni az üzemeltetési feladatokat.

A Gyulai Várfürdő tavalyi évről szóló beszámolójában és üzleti jelentésében 5 milliárd 82 millió forint mérlegfőösszeg, 1 milliárd 185 millió forint bevétel, 1 milliárd 144 millió forint ráfordítás és 37 millió 862 ezer forint nyereség szerepel. A cég 2015-re vonatkozó üzleti tervében 4 milliárd 870 millió forint mérlegfőösszeggel, 1 milliárd 198 millió forint bevétellel, 1 milliárd 154 millió forint költséggel, illetve ráfordítással, valamint 39 millió 754 ezer forint nyerséggel számol.

Boros László Attila ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a kedvezőtlen nyári időjárás ellenére sikeres évet zárt tavaly a fürdő, vendégforgalmuk 21 százalékkal, 101 ezer fővel nőtt 2013-hoz képest. Az ügyvezető elmondta: a pozitív eredményhez jelentősen hozzájárult az AquaPalota megnyitása, az új létesítmény 166 ezer 701 vendéget fogadott 2014-ben. A gyógyászat árbevétele az előző évi szinten maradt, az OEP által támogatott belépővel érkező vendégek száma azonban, a korábbi évek trendjéhez igazodva, 2 százalékkal csökkent.  

Boros László Attila kiemelte: összességében 44,5 százalékkal nőttek a cég bevételei. Mint kifejtette, a fürdőszolgáltatás terén kiemelkedően jó eredményt értek el, és a szállodai jegyértékesítés is tovább bővült. A várfürdő az év végére 15 millió forintnyi céltartalékot képzett, mérleg szerinti eredménye 25 százalékkal haladta meg az előző évit. Az ügyvezető azt is elmondta: saját forrásból sikerült felújítaniuk két kültéri gyógymedencét, és egy új, saját üzemeltetésű vendéglátó egységet is kialakítottak a fürdőben. A cég 2015-re enyhe növekedést prognosztizál, a 2014-es évivel megegyező vendégforgalommal és bevétellel számol.

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. tavalyi évről szóló beszámolójában 41 millió 919 ezer forint  mérlegfőösszeg, 99 millió 305 ezer forint bevétel és 97 millió 807 ezer forint költség, illetve ráfordítás, valamint 1 millió 360 ezer forint nyereség szerepel. Az idei évire vonatkozó üzleti terv 91 millió 670 ezer forint bevételt, 91 millió 652 ezer forint kiadást és 218 ezer forint nyereséget tervez.

A tanácskozáson a Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. 2015-re vonatkozó üzleti tervét is elfogadták. A gazdasági társasággá alakult teátrum 132 millió 250 ezer forint bevételt és ugyanennyi kiadást tervez idén.

Az ülésen több pályázatról is tárgyaltak a képviselők. A grémium döntése értelmében az önkormányzat támogatást igényel dr. Scherer Ferenc Gyula város története I-II. című kötetének reprint kiadására. A könyvet a tervek szerint 9 millió 626 ezer forintból, 1000 példányban nyomtatnák ki a Dürer Nyomdában. Az emberi erőforrások minisztere által kiírt pályázat nem igényel önerőt.

Bod Tamás a téma kapcsán azt javasolta, hogy Kereskényiné Cseh Edit A gyulai zsidóság és a vészkorszak című könyvét is adják ki újra, amennyiben lehetőség lesz rá.

A tanácskozáson arról a pályázatról is döntés született, amit a Mogyoróssy János Városi Könyvtár kíván benyújtani a Nemzeti Kulturális Alaphoz. Az önerőt nem igénylő támogatást a Gyula város köztéri alkotásai című kötet megjelentetésére fordítaná az intézmény. A könyvtár által igényelt forrás 2 millió 270 ezer forint.

A grémium jóváhagyta, hogy a TAO sportfejlesztési program keretében öltöző épüljön a Gyulaváriban található, Széchenyi utcai sporttelepen. A beruházáshoz szükséges, legfeljebb 10 millió 500 ezer forint összegű önerőt a város a 2015-ös és a 2016-os költségvetésében biztosítja. Ugyancsak TAO-pályázatból újulhat meg a tornacsarnok. A igényelt támogatásból felújítanák a parkettát, az épületgépészetet, a vizes blokkokat, korszerűsítenék a fűtést, és eszközbeszerzésre is lehetőség nyílna.

A képviselő-testület rábólintott, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtson be szociális szakosított ellátást nyújtó önkormányzati intézmény fejlesztésére. A támogatásból a románvárosi Napsugár Idősek Otthonát újítanák fel. A tanácskozást vezető dr. Görgényi Ernő elmondta: a pályázók legfeljebb 20 millió forintot igényelhetnek, a minimális önerő mértéke a fejlesztési költség öt százaléka.

A tanácskozáson döntés született arról is, hogy az önkormányzat működőképessége megőrzése érdekében kiegészítő támogatást igényel a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvény alapján.

A grémium arra is rábólintott, hogy német nemzetiségi nevelést-oktatást vezessenek be a Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban. Dr. Görgényi Ernő kiemelte: városunkban régi hagyományokra tekint vissza a nemzetiségi képzés, a Németvárosi Óvodában 1956 óta, az Implom József Általános Iskolában az 1959/60-as tanévtől tanítják a német nemzetiségi nyelvre a gyerekeket. A szülők kezdeményezésére középiskolai szinten is bevezethetik Gyulán a német nemzetiségi oktatást.

A képviselők egyhangúlag támogatták, hogy az önkormányzat megvásárolja a Gyulai Implom József Általános Iskola mellett fekvő, Somogyi utcai  ingatlant az iskolaudvar területének bővítése érdekében. Az épület 18 millió 200 ezer forintos vételárát a Bene-ház értékesítéséből befolyt összegből biztosítja a város. 

A testület döntése értelmében a Rádió1 rádióadót 1 millió 200 ezer forinttal, a Mega Rádiót 600 ezer forinttal támogatja az önkormányzat. A két adó műsorstruktúrájában az önkormányzati hírek mellett az önkormányzat intézményeinek és cégeinek hírei is kellő teret kaptak – olvasható az előterjesztésben. A támogatási időszak egy évre szól.  

Az önkormányzat 1 millió forint rendkívüli támogatást nyújt a kárpátaljai magyar gyermekek iskolai étkeztetésére. Dr. Görgényi Ernő elmondta: az ukrajnai háborús események miatt nehéz helyzetbe került az ottani magyar lakosság, a város Gyulaszőlős falunak juttatná el a megszavazott összeget. Azok a gyulaiak, akik jótékony célú adományokkal szeretnék segíteni a kárpátaljai magyarokat, az Őszidő Közalapítvány számlájára utalhatnak pénzt.

Az önkormányzat pályázatot nyújt be annak érdekében, hogy a tanyagondnoki szolgálatnak új terepjárót vásárolhasson. Dr. Görgényi Ernő kiemelte: országos szinten Gyula rendelkezik az egyik legnagyobb kiterjedésű közigazgatási területtel, ezért fontos, hogy megbízható autó álljon a tanyagondnokok rendelkezésére. A város legfeljebb 10 millió forint támogatást igényelhet.

A képviselők kihelyezett zárt ülésen tárgyaltak a Gyulahús Kft. 2014. évi beszámolójáról, üzleti jelentéséről és 2015-ös üzleti tervéről. Dr. Görgényi Ernő lapunk kérdésére úgy fogalmazott: a cég 161 millió forintos adózás utáni nyereségét eredménytartalékba helyezik a jövőbeni fejlesztések önerejének és előkészítési költségeinek biztosítására.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)