Képünkön (balról jobbra) Farkas Zoltán és Kiss László
Fotó: Gyulai Hírlap
Sok szempontból rendhagyó vállalkozásba fogott Kiss László gyulai író: egy megyénkből származó, nemzetközi hírű metálzenész „életregényén” dolgozik. Az Outcast munkacímű regény Farkas Zoltánnak, az Ektomorf zenekar frontemberének életét és pályáját követi nyomon. A könyv októberben jelenik meg.
Az 1975-ben született, Mezőkovácsházáról származó énekes-gitáros a tizenkét lemezzel rendelkező, világszerte ismert és elismert Ektomorf motorja. Zenekara kőkemény, kompromisszummentes metálzenét játszik, melyhez tökéletesen illik Farkas Zoli elnyomásról, erőszakról, kirekesztésről szóló szövegeinek világa. A mezőkovácsházi próbateremtől a több tízezres külföldi metálfesztiválokig hosszú és kemény út vezetett – a Békés megyei fiatalember nem mindennapi története ezt a sikert példázza – árulta el motiváltságát Kiss László. A fotókkal bőségesen illusztrált, sokkoló részleteket ígérő kötet október végén kerül a könyvesboltokba, s Gyulán is megvásárolható lesz.
Részlet a regényből:
"Nyugat-Európában éltünk, de Weddingből nézve ez nem mindig látszott annak. Egyszer még dutyiba is kerültünk, igaz, nem Berlinben, de akkor is. Jebó összehozott egy olasz koncertet, s személygépkocsit is bérelt hozzá, azzal mentünk-jöttünk. A buli után voltunk, zúzunk haza az autópályán, amikor Bajorországban elénk csap egy rendőrautó, villog, álljunk le. Mondja Jebó, kontroll, s azzal teszi is ki az indexet, lehúzódtunk egy benzinkútnál.
Abban a szúrásban négy rendőrautó körbevette a kocsinkat, villódzó fények, parancsszavak, kiráncigáltak és a motorháztetőre csaptak bennünket, motozás, bilincs, s már vittek is. Mi a fasz? Nem is tudtam kezelni a helyzetet, annyira abszurd volt. Az első pillanatban még röhögtem, jó móka, srácok, mire az egyik rendőr hátrafordult, hogy shut up, kussoljak. Na, akkor már sejtettem, hogy nagyobb a gáz, mint elsőre látszott.
Fölvezettek minket az őrsre, ahol átestünk egy előírásszerű előállításon, adatrögzítés a tetoválásokról, fotó, ujjlenyomat, a gitárokat, a cuccainkat is szétkapták. Szerintem drogot kerestek, de a cellát azért kihagyhatták volna a végén. Benyomtak minket egy éjszakára, mint annak a rendje. És nem tudtuk, hogy miért. Mindenkit elkülönítettek, egyedül nekem jutott társaság..."