Kétségkívül maradandó élményekkel térhetett haza az a színházlátogató, aki részt vett a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar híres filmeket megidéző előadásán, július 16-án este a gyulai várban. A majd’ telt háznyi publikum számára a színvonalas és egyben látványos előadáson túl némi kalanddal is telt az est.
Borús felhők és élénk, vészjósló fuvallat közepette vonult be a közönség a várudvarra, hogy meghallgassa a mintegy hetventagú zenekar előadását. Aki kételkedett benne, hogy ennyien elférnek a vár színpadán, az jól gondolta: míg a vonósszekció egy része a keskeny oldalszínpadra került, a rézfúvósok hányada a színpad feletti karzatra kényszerült. A Dohnányi Ernő zeneszerzőről elnevezett, több mint húszéves szimfonikus zenekar azonban áthidalta a kényelmetlenségeket – az esten nem utoljára.
A világ számos reprezentatív eseményén bemutatkozott zenekar ezúttal a filmzene világába avatta be közönségét. Az orkesztra stílusosan az Universal Pictures filmstúdió zengzeteivel indította estjét, majd a Gyulai Várszínház néhány nappal korábban záruló Shakespeare Fesztiváljához kapcsolódóan a Szentivánéji álom mozgóképforgatást jóval megelőző „filmzenéjét”, Mendelssohn cselekményeket is kísérő művét játszotta. A felcsendülő nyitány közben a zenekar fölötti kivetítő a varázslatos darabból készült film részleteit mutatta be, különleges benyomást keltve, hiszen most a filmzenéé volt a főszerep, amihez ezúttal a mozgóképkockák adták a kíséretet. A fil(m)harmonikusokat Hollerung Gábor Liszt-díjas karnagy vezényelte, aki minden mű előtt érdekes információkkal és útmutatással szolgált az elhangzó tételekhez.
J. S. Bach örökérvényű művét, a D-moll toccata és fúgát mindenki ismeri. Az orgonadarabot Leopold Stokowski hangszerelte nagyzenekarra, hogy hangulathűen kísérje az emberiség levegővel való küzdelméről szóló Aviátor című film látványvilágát, mondanivalóját. A zene és a képernyőn látható drámai képsorok frenetikus élményt nyújtottak. Micsoda posztumusz elismerés ez egy szerzőnek, akinek korában szinte elképzelhetetlen lehetett, hogy az ember repüljön!
A konduktor egyik kedvencét, a Keresztapa harmadik epizódjának záródallamait adó Mascagni Parasztbecsület című operájának intermezzoját konferálta fel, amikor lassan eleredt az eső. A sok milliós hangszerarzenált jogosan féltve meg kellett szakítani a koncertet. Amint betakarták a nehezebb instrumentumokat, illetve biztonságba vonultak a zenészek és a nézősereg, rákezdett az égi áldás.
A színpad felszárítása és a hangolás nyilván tovább tartott, mint maga a zápor. A zenekar újbóli beállása után megtudtuk: az eredetileg két részesre tervezett programot már nem szakítja meg szünet. Izgalomra adott viszont okot az újabb bejelentés: ha újabb eső jön, már nem folytathatják a koncertet. A háromnegyedórás intermezzo után következhetett a beígért valódi, amely a szicíliai, illetve olasz érzelemvilág gazdagságát kívánta bemutatni.
Majd újabb különlegességgel szolgált az est. Az Olsen-banda dán vígjátéksorozat egyik jelenetében a bűnözőcsapat műkincset rabolt az operaházből, de nem is akárhogyan. Mindezt Kuhlau Elverhøj című dinamikus művére tette, hogy ezzel leplezze a zajos tevékenységet. A látványos és szórakoztató műsor utolsó taktusait már nem hallhattuk: újra el kezdett cseperegni az eső. Hol sűrűbben, hol ritkázta, míg úgy tűnt, talán elmarad az égi áldás. A koncert folytatása így is kétséges volt. Gedeon József színházigazgató kitartó unszolása, a közönség újra-újra feltörő vastapsa, valamint a zenészek bátorsága azonban még egy próbát kívánt.
Amúgy sem lehetett mit tenni, hiszen a több mint száz mozifilm zenéjét megalkotó, többszörös Oscar-díjas John Williams-től még semmit sem hallottunk. Hollerung Gábor a Richard Wagner nyomdokain járó zeneszerzőt a modern filmzene legnagyobb alakjának nevezte. Nem véletlen hát, hogy John Williams talán leghíresebb szerzeményéből, a Csillagok háborúja epizódjaira íródott tételekből hallhattunk egy válogatást a folytatásban. A kultfilm rajongói örülhettek, hogy az Ég nem fosztotta meg őket az idegen kozmoszban játszódó történet katartikus atmoszférájú dallamaitól.
A következőekben John Williams további híres művét is felismerhettük, úgy mint a Schindler listájának megindító, hegedűszólóra írt főcímzenéjét – amely Berán Gábor koncertmester közreműködésével hangzott el – valamint a Jurassic Park kísérő izgalmas szvitjét, az Indiana Jones filmek jól ismert játékos kalandokat ígérő betétdalát.
James Horner ugyancsak kitűnő filmzeneszerző, akitől számos remek zenei darabot kapott a világ. A Titanicról szóló film zenéjéért egyszerre két Oscart, Golden Globe-ot is kapott, valamint Grammy-díjjal is kitüntették. Nem maradhatott ki tehát a repertoárból a lágy ír dallamokat is felvonultató mű. Az időjárás kényének-kedvének kitett szabadtéri színházak nagy előnye éppen a szabad ég okozta effektusokban rejlik. Éppen erre adott jó példát, amikor a Titanic muzsikája és képsorai közepette a nedvesen csillogó deszkák között ülő hallgatóság arcát, haját, lelkét hűvös szellő kezdte borzolni.
A hangverseny végén Klaus Badelt pompás és nagyszabású hangszerelésű A Karib-tenger kalózaira íródott műve hangzott el. Az ováció nem maradhatott el, úgyhogy dukált a ráadás: a Tom és Jerry rajzfilmsorozat egyik ideillő, szellemes és virtuóz darabjának zenei szinkronját hallhattuk élőben J. Strauss Denevér című partitúrájából. Kitartó vastapsot érdemelt.
Képzeljük csak el, amikor filmet nézünk, miképpen hatna az a szerelmes pillanat, az a tragikus jelenet, vagy győzelmi mámor, ha a képekhez nem kapnánk a jól eltalált hangzatokat. Az est során mindenki számára kiderülhetett, hogy mozikedvenceink a megfelelő zene nélkül nem értek volna el olyan hatást, nem kaptak volna plusz tartalmat és nem érdemeltek volna akkora sikert, mint amekkorát arattak. A kitűnő zenekar erről kétséget kizáró bizonyítékot nyújtott minden jelenlévőnek.
