Kétségkívül érdekes és merőben újszerű kortárs produkcióval érkezett a Strange Party Orchestra a Gyulai Várszínház kamaratermébe, ahol Josef Nadj táncegyüttesének két tagja, valamint Orfeus Skutelis szerbiai képi alkotó közreműködésével a Factory (Gyár) című total art előadást láthatta a közönség.
A dán zenekar két évvel ezelőtt már járt városunkban, akkor az experimentális zenei stílusú, drámai látványvilágú és kifejezésmódú Train (Vonat) című koncertjükkel arattak sikert a gyulai ínyencek körében. Ezúttal még komplexebb és összetettebb, ugyanakkor még elvontabb előadásnak lehetett tanúja a nézőtér. Míg legutóbbi játékukban újszerű zenéjük dominált, most a tánc kapott központibb szerepet a sereg dimenziót megjelenítő műsorban.
Irtózatos hangár űrében zajló gépek morajlása és a színpadon két görcsösen egymásba omlott test fogadta a letelepedő publikumot. A hamarosan megelevenedő színpad háromféle síkot adott a rajta zajló eseményeknek.
A szín előterében egy nő és egy férfi – Varga Henrietta és Debrei Dénes – táncát láthattuk. Kortárs balettben megnyilvánuló mozgásukban különös módon keveredtek a klasszikus tánclépések és a gépies analógiák térbeli változásai. Ez utóbbi érdekes módon éppen emberibbé tette a mozdulatsorokat. Az egyébként érzékien szenvedélyes tangó idomtalan agóniája humán esetlenséget és egyediséget sugalltak. Furcsa kettősség volt ez, az emberiség által megalkotott törvényszerűségek és technológiák, valamint az emberi individuum és szabálytalanság összehangolhatatlansága. A gyárban dolgozó munkás és társa életének különböző momentumai – az egyre inkább alábbhagyó lendület, az elhidegülés, a kiégés, az elgépiesedés, az összetartozás és az emberré visszaváltozás további kísérletei – végül egy egyértelmű segélykiáltássá álltak össze.
A színpadot kettészelő, félig áttetsző vetítővásznon mindvégig mozgóképek szinkronizálták a táncot. A fogaskerekek, lendkerekek, küllők, mozgólépcsők mozgása, a hordók, öntőformák, munkavédelmi sisakok és egyéb gyári berendezések analógiája a lélekmorzsoló monotonitáson túl a psziché jelenlétét is bizonyították. Orfeus Skutelis a színtér válaszfalán megjelenő videómontázsa elképesztő látványvilágot összpontosított.
A Strange Party Orchestra többnyire e vászon mögé szorulva adta elő zenéjét. Anders Vestergaard, Kåre Elers és Kristian Vilmann billentyűkön, dobokon és fúvósokon megszólaló free jazzes, rockos és a kortárs zenei összjátéka indusztriális elemeket is tartalmazott, a felvett zajokon kívül megafon, forgó küllők pengetése, cintányérok taposása és szikraesőt vető sarokcsiszológép zaja által. Nem mellesleg ez utóbbi az égett fém jellegzetes szagát is terjesztette a nézőknek, ami tovább erősítette a darab komplex érzékszervi hatását.
Aki dolgozott huzamosabb ideig olajmocsokban, a hűtővíz és a rozsda elegyében, vagy vegyszerben tocsogó, óriási gyár hangárjában futószalag mellett, az biztosan megérezte az iszonyatot és lélektiprást. A múlt században domináns, hatalmas gyárak kötelező kényszerpályára állították a társadalom legnagyobb rétegét, és robotmunkát adtak emberek tömegének, akik gyakran a kiégést és az általuk kezelt gépekhez hasonló arctalanságot is vállalták a megélhetésért. Az orwelli 1984 című rémálomnak talán vége, de a Strange Party Orchestra előadása emlékeztetett minket. Aki nem élt át ilyet, most hetven percben belekóstolhatott a múltba, majd hálát adhatott, hogy vége van.
A csapat a produkció után a kamaraterem előterében válaszolt a közönség kérdéseire. Saját bevallásuk szerint a Factory előadás a világot járt, 30 éves dán zenekar, a 20 éve a szakmában lévő táncospár és az ifjú képi alkotó egymásra találása. Művűket eddig három alkalommal mutatták be Szerbiában, a gyulai fellépés után pedig Európa más országait is bejárja majd az előadás. A skandináv group másodszor játszott városunkban, mindkétszer maradandót alkotott, úgyhogy visszavárjuk őket. Három a magyar igazság. Reméljük a dán is.
