Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kalotaszegtől Woodstockig – Ferenczi György és a Rackajam lépett fel a gyulai Vigadóban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2014. január 18. 16:30
Kalotaszegtől Woodstockig – Ferenczi György és a Rackajam lépett fel a gyulai Vigadóban
A Halmos Béla Népzenei Fesztivál első napján a világbajnok herflis-hegedűs és bandája adott nagy sikerű koncertet
A Rackajam a gyulai Vigadóban. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A magyar kultúra napjának alkalmából létrejött Halmos Béla Népzenei Fesztiválon olyan zenészek lépnek az új Vigadó színpadjára, akik már nem egy alkalommal játszottak együtt a közelmúltban elhunyt, Széchényi-díjas népzenekutatóval. Ilyen a Ferenczi György által vezetett Rackajam zenekar is, amely kitűnő alkalmat adott a gyulai közönségnek, hogy nyitottságát bizonyítsa. Halmos Béla igazi vérbeli zenészként hitt a Zene műfaji korlátok nélküli erejében, hiszen a magyar népzenén kívül gyakran dolgozott együtt más stílusok kitűnő képviselőivel is. Ferenczi György sincs ezzel másképpen.

A bravúros technikájú szájharmonikás és hegedűs – a népzenei hagyományok előtt mélyen meghajolva – folyton új zenei utakat keres. Bandája neve is ezt sugallja: Rackajam, vagy ahogyan Varga Zoltán konferanszában elhangzott: Kalotaszegtől Woodstockig. A szokatlan hangszerelésű együttes akusztikus hangzásban adta elő műsorát, amely egyediségén túl hűen bemutatta a zene egységességét is. A különböző instrumentumok felsorakoztatásával Ferenczi György (ének, szájharmonika, hegedű), Apáti Ádám (ének, basszusgitár, tangóharmonika), Bizják Gábor (ének, melodika), Pintér Zsolt (ének, mandolin) és Jankó Miklós (ének, cajon) ízléses zenei elegyet hozott létre.

Természetesen egy herfliintróval indult a koncert, majd egy igazi kuriózum hangzott el. Jimi Hendrix finom dallamú Little Wing című balladájának dallamát és a Kaszárnya, kaszárnya kezdetű népdalt hallhattuk egybecsengeni, majd Gérecz Attila verse egy ragtime kíséretében szólalt meg. A következő dalból megtudhattuk, hogy érzékeny füllel és tehetséggel hogyan lehet megtalálni a magyar népzene, a blues, a tangó és a country közös nevezőjét. Petőfi Sándor Nem ver meg engem az Isten című költeményében, majd Kiss Anna Fűszedőjében is gyönyörű többszólamú éneket adott elő az ötösfogat. Hamar előkerült a hegedű, a magyar nóták, mint például az Esik az eső, még sincs sár, majd rögtön Hendrix Wodoo Childjának fő motívuma is. Más jellegű hangulatot adott a basszusgitár, ahogy finom aljat teremtett a többi szólamnak és a koncert további részének. Aki esetleg eddig nem hallott a világbajnok magyar herflisről, az hitetlenkedve pisloghatott, amikor Ferenczi György egy komplett zeneszámot csikart ki a kis fém pofagyaluból, több szólamban, szájdobkísérettel.

Egyediségből, érdekességekből, zenei meglepetésekből nem szenvedhettünk hiányt, úgyhogy a nyitottabb fülű közönség rövidesen ráhangolódott az eklektikus, virtuóz muzsikára, majd az egy és egynegyed órás koncert után ráadást követelt, amelyet a Rackajam szíves örömest teljesített.

 

Ferenczi György. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. január 20. 12:23
A Halmos Béla Népzenei Fesztivál első napján a világbajnok herflis-hegedűs és bandája adott nagy sikerű koncertet
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)