A Gyulai Közüzemi Kft. szinte fennállása óta küzd a hálózati veszteség problémájával. A csökkenő vízfogyasztás az arányokat egyre jobban kiemeli. A veszteség egyik lehetséges oka a vízvezetékrendszer fogyasztók általi megbontása, manipulálása annak érdekében, hogy térítésmentesen, fizetés nélkül jussanak egyesek a hálózati vízhez.
A módszerek rendkívül találékonyak, többféle módozat ismeretes. Azonban az összesben van valami közös: mindet észre lehet venni! A vízlopás feltárására a szakemberek tudásban és eszközökben is fel vannak készülve, de több esetben a lakosság is segíti a kft. munkáját.
Nincs tipikus víztolvaj, az illegális vízfogyasztás nem az átlagemberekre jellemző. Sokkal inkább azokra, akik annyit fogyasztanak, hogy megéri nekik kockáztatni.
Szakembereink különböző bevált módszerekkel minden- fajta vízlopást le tudnak leplezni.
Tudni kell, hogy a Gyulai Közüzemi Kft. üzletszabályzata szerint társaságunk jogosult helyszíni ellenőrzést tartani a fogyasztói szokások ellenőrzése, tisztázása érdekében. Az ellenőrzések egyébként a partnereink érdeke is, hiszen sok esetben ekkor derül ki egy rejtett csőtörés vagy a nem megfelelően elzárt kerti csap miatti szivárgás, illetve egy hibás WC-tartály zárószelepe miatti többletfogyasztás. De ilyenkor szokott az is kiderülni, hogy egy kifolyó megnyitásakor nem forog a vízóra, hiányzik vagy sérült a plomba. Az idei évben is számos esetben történtek ellenőrzések, melynek eredményeként 8 alkalommal derült fény vízlopásra. Ezekben az esetekben – a bizonyítás alátámasztására – a felhasználási helyen jegyzőkönyv, fénykép készül. Az elkövetőkre kirótt bírság mértéke, esetenként a 250 000- Ft-tól a 750 000 Ft-ig terjedt!
A vízlopás bűncselekmény! A tetten ért víztolvaj ellen társaságunk minden esetben feljelentést tesz, de az elkövetőnek az üzletszabályzatunk alapján további következményekre is számítania kell.
A felhasználó részéről szerződésszegésnek minősül többek között, ha a szolgáltatást a jogszabályokban előírtaktól eltérő módon, szabálytalanul veszi igénybe. Ha a felhasználó ezt vitatja, a szolgáltató a szakértői vizsgálatot a Magyar Mérnöki Kamara nyilvántartásában szereplő szakértővel elvégezteti. Amennyiben ez a szakértői vizsgálat a szabálytalan közműhasználat tényét állapítja meg, akkor a vizsgálat elvégzésének költsége a felhasználót terheli. De ugyancsak a felhasználót terhelik a Ptk. szerint felszámítható kötbér, valamint a szolgáltató ez ügyben felmerült költségei is.
Ha a hiteles mérés feltételei a helyszínen nem állíthatók helyre, a szolgáltató jogosult a szolgáltatás korlátozására vagy felfüggesztésére is.
Ha a szabálytalan közműhasználattal elfogyasztott víz mennyiségét méréssel nem lehet megállapítani, akkor a szolgáltató ezt a mennyiséget a bekötési vízmérő maximális térfogatárama alapján – évi 500 óra üzemelési időtartam figyelembe vételével – számítással határozza meg.
Érvényes közüzemi szerződés megléte mellett – szabálytalan közműhasználat esetén is – a szennyvíz mennyiségét az ivóvízfogyasztásra elszámolt mennyiség alapján kell meghatározni.
Az ellenőrzésekre, intézkedésekre a becsületes fogyasztók védelmében van szükség. Ne ők fizessék meg a vízdíjban az ellenszolgáltatás nélkül elfogyasztott víz árát.