Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ifjú énekesek és rockcsemeték uralták a gyulai vár melletti Rondella terasz színpadát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2013. augusztus 22. 18:48
Ifjú énekesek és rockcsemeték uralták a gyulai vár melletti Rondella terasz színpadát
A népszerű szabadtéri szórakozóhelyen Czeglédi Katalin és tanítványai, valamint a LemonLime zenekar adott koncertet
A LemonLime a gyulai Rondella terasz színpadán. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A gyulai vár melletti Rondella terasz programjának mindig is célja volt, hogy több generációt szórakoztasson, és a családi műsorokban, a felnőtteken kívül az ifjabb nemzedék is örömét lelje. Rendszerint jó alkalmat adnak erre a késő délután kezdődő játszóházak. Ám most a gyerekek nemcsak mint passzív résztvevők voltak jelen a szabadtári szórakozóhelyen, hanem ezúttal ők uralták a színpadot. És nem is akárhogyan!

Elsőként Czeglédi Katalin gyulai énekművész ifjú tanítványai léptek a világot jelentő deszkákra. Rózsa Kitti, Peres Vivien, Haász Anita, Fazekas Csenge és Márk Cintia egy-egy dalban mutatta meg tudását, majd mesterük a Macskák című musicalből idézett.

Ezután a gyulai gyerkőczenekar, a LemonLime adott koncertet. A LemonLime a tavalyi Bandatáborban alakult, ám tagjai azóta már több alkalommal is bemutatták, hogy nem hiába sürögnek-forognak jó ideje mentoraik – Kontor Tamás és Hőgyes Elek – körül. A Márk Cintia énekesből, Hegyesi Gábor gitárosból és Juhász Ákos dobosból álló csapat koncertjén népszerű pop- és rockslágerek hangzottak el, többek között Rihanna Shut Up And Drive és Adele Rolling in The Deep című dalai.

A fergeteges gitárszólókat és lendületes muzsikákat hallgatva a közönség hamar rájött, nem egy kezdetleges zenei próbálkozást hallanak, ugyanis a rockcsemeték ifjú korukat meghazudtolva tolták a a rock ’n’ rollt a színpadon.

 

Márk Cintia. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. augusztus 22. 18:48
A népszerű szabadtéri szórakozóhelyen Czeglédi Katalin és tanítványai, valamint a LemonLime zenekar adott koncertet
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)